Csendes Percek, 1970 (18. évfolyam, 1-6. szám)

1970-05-01 / 3. szám

»0 ami tőle telt, megtette...« (Márk 14:8.)

Albertéba, Kanada egyik államának egy kis városába látogattam el. Ez a helység a világ legelhagyatotabb helyének tűnt számomra. Egy apa el'sőszülőitt gyermekének a temetésére kért fel, bár a távirat elődöm nevére szólt, akitől a szolgálatot tíz évvel ezelőtt vettem át. Ez a kis város hegyekkel van körülvéve minden oldalról. Még mindennapos vasútszolgálata sincs. Arra gondoltam, hogy »ez igazán Istentől elhagyott hely.«

Mekkorát tévedtem. Az állomásfőnök feleségét megkérdeztem, hogy nem-e érzi magát elhagyottnak itt. »Az lennék, — felelte, ha nem lenne meg a kertem és a lányaim.«

Ugyanis ő szervezte meg itt a Kanadai Lányok Gyakorló Egyesületét. Örömmel töltött el engem is, ahogy beszámolt munkájáról. Ami tehetségéből telt, teljes odaadással és szeretettel végezte.

A világnak kétféle személyre van szüksége; olyanra, aki nagy dolgokat tud véghezvinni és olyanra, mint ez az asszony, aki a közönséges feladatokat is nagyszerűen végzi.

IMÁDKOZZUNK: Mennyei Édes Atyánk, áldd meg mindazokat, akik jó szívvel és figyelemmel szolgálnak szerte a világban, akik kedvességet árasztanak maguk körül; nem azért, hogy dicsérjék őket, hanem, hogy az életet szebbé tegyék, és ápolják a lelkesedés tüzét. Fiad nevében kérünk, Ámen.

— Azok az emberek akik jót kívánnak tenni, sohasem fogják a semmittevők számát szaporítani. —

MacDonald Ira William, Ontario

HÉTFŐ, JÚNIUS 1.

Olvassuk: Márk 14:1—9.

34