Csendes Percek, 1970 (18. évfolyam, 1-6. szám)

1970-05-01 / 3. szám

VASÁRNAP, MÁJUS 10.

Olvassuk: II. Korinthus 4:16—5:5.

»Csalárd a kedvesség és hiábavaló a szépség; amely asszony féli az Urat, az szerez dicséretet magának.« (Példabeszédek 31:30.)

Szívünk majd megszakadt és agyunk szinte képtelen volt gondolkodni, amikor a kórházi főorvos tudtunkra adta, hogy rákos a daganat. Megmondjuk-e szerettünknek, hogy még két és fél hónap van hátra földi életéből? Én úgy láttam jónak, hogy ne titkolódzunk, hiszen a szóban forgó személy — az édesanyám volt... Jellemző módon, amikor megtudta a szomorú hirt, hősiesen így válaszolt: »Örülök, hogy megmondtad. így van időm az előkészületre.«

Valójában egész élete előkészület volt, s az elkövetkező két hónap igazolta ezt. Mint élő halott sohasem panaszkodott. Csak szemléletessé tette kínját, amikor beszélt arról, hogy mintha belülről harapdálná valami. Ráillett a derék asszony dicsérete: »Nevet a következő napnak« (Péld. 31:25). Mosollyal az arcán halt meg.

Igen, olyan szépsége és kedvessége volt, amely nem tűnik el csalárd és hiábavaló módon, mert félte az Urat. Ez az a szépség, amelyről az apostol így ír: »A szívnek elrejtett embere, a szelíd és csendes lélek romolhatatlanságával, ami igen becses az Isten előtt«

IMÁDKOZZUNK: Ó Isten, kinek szépsége ősidőktől való és soha nem avul meg, add hogy naponként növekedhessünk a hűség, önzetlenség és gyümölcsöző jócselekedetek gyakorlásában. Ámen.

— Kedvességet és szépséget ad Krisztus azoknak, akik szeretik őt. —

Margit Testvér, Wisconsin

12