Csendes Percek, 1970 (18. évfolyam, 1-6. szám)

1970-03-01 / 2. szám

KEDD, ÁPRILIS 14.

Olvassuk: Zsoltárok 121; I. János 1:1—7.

»Szemeimet a hegyekre emelem... Az ón segítségem az Úrtól van...«

Mikor tekintetünket Istenhez emeljük látomást nyerünk, mely eloszlatja a sötétséget és megvilágítja azt az útat amin Isten kívánja hogy járjunk. Van egy belső adottság az emberben, mely által képes felfogni és magáévá tenni elméjével, szívével, leikével mind azt, amit fizikailag testi szemekkel nem láthat. Ez a látás mélyebb felismerést ad. így nyerünk képet az élet mélységének, szélességének és magasságának körvonalairól, mi által megláthatjuk a magunk viszonyát Istenhez és embertársainkhoz is.

Mózes első könyve 13 részében látjuk Ábráhám és Lót magatartásában ellentétében az ide vonatkozó példát. Önzéstől hajtva Lót úgy határozott, hogy Sodomához közel telepszik le. Ezután az Ur így szólt Ábrahámhoz: »Emeld fel szemeidet és tekints...« Míg Lót elnyerte azt amit szemeivel megkívánt addig Ábrahám Istenre tekintett vezetésért és olyan látást kapott, hogy hatására ott hálaáldozati oltárt emelt Ábrahám az Urnák.

Ha feltekintünk Istenre, mi is úgy mint Ábrahám, betelünk látomással és életünk új értelmet kap.

IMÁDKOZZUNK: Ó Istenünk világítsd meg az útat, amelyen kívánod hogy haladjunk ma. Segíts hogy reád tekintsek új látásokért mely életemet búgóvá és örvendezővé teheti. Az Ur Jézus által kérlek, Ámen.

— Istenre figyelésünk által új látást nyerünk, hogy kövessük azt. —

Justus K. B., Kolumbia

47