Csendes Percek, 1970 (18. évfolyam, 1-6. szám)

1970-03-01 / 2. szám

VASÁRNAP, ÁPRILIS 5.

Olvassuk: Filippi 4:10—13.

»Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engemet megerősít.«

Egy kisfiú, parányi emberpalánta, egész nap próbálta, hogy megtanuljon járni. Kinyújtott karokkal próbálta egyensúlyozni magát, hogy egy-két lépést tudjon tenni és elérjen egy bútordarabot. Végül kimerülve, csalódottan abbahagyta a próbálkozást.

Az édesapa megsajnálta a nagy küzdelemben kimerült gyermekét, és felültette a motorkerékpárjára. Kimentek az országúira, s a kisfiú hamarosan elfelejtkezett bajáról. A szél simogatta kipirult arcát. Édesapja erős karjai között ő is erősnek érezte magát. Nagy volt a különbség: most édesapja vitte, nem az ő ereje. A néhány lépés, amit a maga erejéből tett, sok mérföldé nőtt édesapja erejének a segítségével.

Legtöbbször a magunk erejére támaszkodva próbálunk eredményt elérni. Pedig a bibliában sok ígéret van arra vonatkozólag, hogy Isten erejére is igényt tarthatunk. Az ő erejére támaszkodva tudunk igazán jó munkát végezni, az Ő dicsőségére.

IMÁDKOZZUNK: Istenünk, úgy szeretted a világot, hogy egyszülött Fiadat adtad. Ezzel mutattad meg, hogy az emberiség sorsát szíveden viseled, és tudjuk, hogy ígéreteidet soha meg nem szeged. Ezekben bízva kérünk, hogy adj erőt gyarló földi gyermekeidnek, hogy a Te dicsőségedre tudjunk élni. A Krisztus nevében, Ámen.

— Isten beváltja ígéretét azok számára, akik az ő céljainak elérése érdekében akarnak erősek lenni. —

Routh Pauline, Vietnam

38