Csendes Percek, 1969 (17. évfolyam, 1-6. szám)

1969-01-01 / 1. szám

SZOMBAT, JANUÁR 18.

Olvassuk: Lukács 17:11—19.

»Felelvén pedig Jézus, monda: Avagy nem tizen tisztulának-é meg? A kilence pedig hol van?«

(Lukács 17:17.)

Egy király egyszer észrevette, hogy az udvaroncai nem adtak hálát Istennek étkezés előtt. Elhatározta, hogy megtanítja őket az illendőségre.

Meghívott egy rongyos, ütött-kopott koldust az ünnepi asztalához vendégségbe. A királlyal való előzetes megbeszélés szerint miután az jóllakott, megtörülte a száját, aztán kapta magát, és kisompolygott. Mégcsak azt sem mondta, hogy befellegzett. Se köszönöm, se semmi.

Az udvaroncok teljesen fel voltak háborodva, hogy ennyire hálátlan volt az a tekergő.

A király azonban leintette őket, és rámutatott, hogy ők pontosan ugyanúgy cselekedtek Istennel szemben, mint az a koldus a királlyal.

Hálátlanság évezredek óta úgy ragad az emberek szívéhez, mint a csiriz a kaptafához. Az Úr Jézus éppen ezt hangsúlyozta ki a fenti bibliai részben. A tíz leprás beteg közül csak egyetlen egy tért vissza köszönetét ■mondani a drága Orvosnak.

Vess számadást Magaddal, Testvérem és tudd meg, hogy nem-e Te is a kilenc hálátlannal tartasz?

IMÁDKOZZUNK: Urunk, Akitől minden jó és tökéletes adomány származik, köszönünk Tenéked mindent, amit reánk árasztottál— és szeretetednek minden megnyilvánulását. Taníts bennünket valóban hálásaknak lenni Teirántad. Kegyelmedből, Ámen.

— A hívő keresztyén hálás ember. —

Droppa A. Ernő, Massachusetts

21