Csendes Percek, 1969 (17. évfolyam, 1-6. szám)

1969-01-01 / 1. szám

»A földet pedig senki el ne adja örökre, mert enyém a föld; csak jövevények és zsellérek vagytok ti nálam.« (Mózes III, 25:23.)

A zsidó nép régi törvénye előírta, hogy minden eladott föld ötven év után visszakerüljön az eredeti tulajdonoshoz. A tulajdonjog nem volt örökös. Természetesen ez azért volt, hogy a kizsákmányolást elkerüljék, és a szegény önbecsülését megőrizzék. Lényege ennek a törvénynek arra mutatott hogy Isten a végleges tulajdonos.

Mennyire igaz ez a mondás: »Gazdagságodat nem viheted magaddal a sírba.« Csak addig a miénk, amíg élünk. A régi törvény elmúlt ugyan, lényege azonban reánk is ugyanúgy vonatkozik. A mi időnk is meg van számolva. Hamarosan itt kell hagyjunk mindent — valaki másnak. Jó vagy rossz használatra...

Jézus tudatában volt ennek az igazságnak. Ő is arra tanította a követőit, hogy ne gyűjtsenek kincseket maguknak idelent, hanem kincseket a mennyekben.

Anyagi (érték sohasem mérhető fel a lelki értékekkel, és ugyancsak az ideiglenes nem hasonlítható össze az örökké tartó lelki kincsekkel.

IMÁDKOZZUNK: Urunk, Istenünk! Adj nekünk bölcsességet hogy különbséget tudjunk tenni az ideiglenes és az örökkévaló között. Add, hogy földi pályfutásunk alatt ne a mi sajnálatos előnyünket, hanem a Te dicsőségedet tartsuk szemünk előtt. Ámen.

— Isten a Tulajdonos, én pedig a zsellér. —

Douglas H. Elmer, Singapore

SZERDA, JANUÁR 15.

Olvassuk: Lukács 12:13—21.

18