Csendes Percek, 1968 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1968-07-01 / 4. szám
HÉTFŐ, AUGUSZTUS 19. Olvassuk: Lukács 10:25—37. »Egy samarítánus pedig az úton menvén, odaért ahol az vala; és amikor azt látta, könyörületességre indula... és gondját viselé néki.« (Lukács 10:3, 34.) Ha a könyörületességnek az útján kívánunk járni, akkor időt kell hogy szakítsunk arra, hogy barátságosak legyünk a szomszédaink iránt. Mindazokkal, akiket a sors keze az útaink mellé helyez. A belvárosban éppen a piros lámpára vártam az útkeresztezésnél. Valaki megérintette a vállamat hátulról. Amint meglepődve megfordultam, egy vak asszonyt vettem észre. »Megfoghatom a karját, hogy átmehessek a túlsó oldalra?« — kérdezte tétova hangon. »Nagyon szívesen!« — válaszoltam, örvendezve a váratlan barátság — alkalom felett. Néhány évvel ezelőtt egy Krisztus követő asszony felfedezte, hogy a cselédjének a kislánykája gyönyörűen énekelt. Lépésről lépésre bátorította és tanítgatta a pacsirta hangú leánykát. Ilyenmódon krisztusi barátsággal és könyörületességgel segítette nemcsak a kicsi szöszke gyermeket, hanem mindazokat a megszámlálhatatlan milliókat, akiknek a szívét Isten felé emelte Price Leontina csodaszép éneke. Hogy látod Te és hogy kezeled Te, Testvérem, azokat, akiket Isten szomszédokként odahelyez a Te életútadra? IMÁDKOZZUNK: Urunk, nyissad meg vak szemeinket, hogy észrevegyük az útszélén váró alkalmakat, hogy könyörületességet és Isten szeretetét gyakoroljuk. És adjál erőt, hogy meg is cselekedjük azt. Ámen. — Adjál barátságot, és fogadd is el azt. — Winn Eula, South Carolina 52
