Csendes Percek, 1968 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1968-03-01 / 2. szám

KEDD, ÁPRILIS 16.

Olvassuk: Lukács 24:28—35.

»Feltámadott az Ur bizonnyal.« (Lukács 24:34.)

Krisztus feltámadott, kit halál elragadott« — zeng az egész világon a templomokban a diadalmas ének húsvét reggelén. Az egész gyülekezet szíve teljességéből énekli a vers utolsó sorát: »Örvendezzünk, vigadjunk, Krisztus lett a vigaszunk! Alleluja!«

A feltámadás napján azok mondták a tanítványoknak, hogy feltámadott az Ur, akik nemcsak az üres sírt látták, hanem a feltámadott Krisztussal is találkoztak. A két tanítvány, aki annak a napnak alkonyán Emmausba botorkált azzal az »idegennel«, hamarosan bizonyságot nyert arról, hogy Ő volt a feltámadott Krisztus. Akkor ismerték fel Őt amikor az asztalnál ült és megáldotta és megtörte a kenyeret. Azonnal visszatértek Jeruzsálembe és mint személyes bizonyságtétel hangzott ajkukról a húsvéti üzenet.

Krisztus követői hiszik, hogy Ő feltámadt a halálból. Ha nem tapasztaltuk életünkben az Ő jelenlétét, akkor csak olyan tényt beszélünk el, amiről másoktól hallotunk. Krisztus követője az ő valóságos tapasztalatát osztja meg másokkal.

IMÁDKOZZUNK: Istenünk, köszönjük Neked a Te egyszülött Fiad diadalát a halál felett. Köszönjük, hogy Ő utat mutatott a halandóságból, a halhatatlanság felé. Amikor arról teszünk bizonyságot, hogy Ő bennünk él, segíts abban, hogy saját életünkkel tegyünk bizonyságot. Az Ő nevében kérünk. Ámen.

— A feltámadott Ur Krisztus bennem is él?

Dawson J. R., India