Csendes Percek, 1967 (15. évfolyam, 1-6. szám)

1967-01-01 / 1. szám

SZERDA, JANUÁR 18.

Olvassuk: Máté 25:31—40.

»Bizony mondom néktek: amit cselekedtetek egygyel e legkisebb atyámfiai közül, énvelem cselekedtétek.« (Máté 25:40.)

Egyszer egy orosz író Moszkvában járva szembetalálta magát egy kéregető koldussal. Zsebeit kiforgatva, így szólt a koldushoz: »Látod, testvérem, semmit sem tudok adni a számodra.« »Köszönöm« — válaszolta a koldus. »Mit köszönsz, amikor semmit sem tudok adni?« »Azt — mondotta a koldus — hogy testvérednek szólítottál!«

Nagy tanulság rejlik e történetben az egyház számára! Hiszen olyan sokan élnek ebben a világban kifosztottan és megalázva, akik egyre vágynak igazán: arra, hogy valaki meglássa bennük a testvért. Az egyháznak éppen abban van legjellemzőbb sajátossága, hogy erre képesíti tagjait a Krisztus Lelke. Nincsen annál megszégyenítőbb ítélet az egyház felett, mint ha tagjai nem ismerik fel a testvért abban, akit a Mennyei Atya megbocsátó szeretete magáévá fogad. Ezt a lelkületet ítéli el Krisztus a tékozló fiú történetében (Lukács 15:11—32.)

Hogyan szólítod te a másik embert? A sok lehetőség között a keresztyéné ez: Testvér... Testvérem!

IMÁDKOZZUNK: Köszönjük, Urunk, hogy koldusvoltunkban nem fordultál el tőlünk. Sőt: megszántál, családodba fogadtál, asztalodhoz ültettél, örököstársaiddá tettél. Taníts tovább adni ezt a te szeretetedet koldustársaink felé nemcsak szóval, de tettel és valósággal is. Ámen.

— Az egyház tagjai magatartásán át beszél a világhoz; de ugyan mit? — Strait Neil, Illinois

20