Csendes Percek, 1966 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1966-03-01 / 2. szám
HUSVÉTVASÁRNAPJA, ÁPRILIS 10. Olvassuk: I. Korintus 15:12—22. »Mert tudom, hogy az én megváltóm él, és ... testem nélkül látom meg az Istent.« (Jób 19:25—26.) Egy nyári este Kentuckyban a Pine Mountain Parkban szabadtéri előadáson adták elő Jób történetét. Tíz szereplő, korhű ruhákban és az akkori időkhöz hasonlóan 'kikészítve olvasta föl Jób történetét. A csillagos ég volt a színpad mennyezete, a hátteret pedig egy hatalmas sziklafal alkotta. Megrázó volt minden jelenet. De leghatásosabb az volt, amikor Jób a fenti szavakhoz ért. felállott és kiterjesztette karjait. A rávetődő fény által alakjának nagyított árnyéka a sziklafalon úgy jelentkezett, hogy az mindenkit a keresztre feszített Jézusra emlékeztetett. Jób az eljövendő Messiást juttatta eszembe. De önmagámra is rádöbbentett, hiszen Jézus énértem is szenvedett. Jób évszázadokkal Krisztus születése előtt a hit szavaival kiáltott fel Istenhez és reménységgel nézett a jövőbe. Jézus feltámadása után évszázadok elteltével is Jób szavai, azdknak az értelmében gondolunk és tekintünk Jézusra, Aki a »feltámadás és az élet.« IMÁDKOZZUNK Örökkévaló Istenünk, hittel tekintünk fel mi is Tehozzád. Engedd, hogy a bűn ne uralkodhasson a mi szívünkben és a halál ne vehessen győzedelmet mi rajtunk sem. A mi Megváltónk, az élő Krisztus nevében kérünk, akiben van minden reménységünk, hallgass meg kegyelmesen. Ámen. — Bizodalmunk az élő Krisztusban kell, hogy legyen, Aki azért világít előttünk, hogy láthassuk a haza vezető utat. — Russell Q. C'hilcote (Tennessee)