Csendes Percek, 1966 (14. évfolyam, 1-6. szám)

1966-03-01 / 2. szám

»Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, aki az Ő nagy irgalmassága szerint szült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való fel­támadása által.« (I. Péter 1:3.) Ami egy boldog, hasznos és győzedelmes élethez szükséges, azt mind megtalálhatjuk az Ur Jézus Krisz­tusban. Ő részt vett a kánai menyegzőn, hozzá járult csodatételével az ünnepi alkalomhoz. Mikor Zakeus asz­talához leült étkezni, olyan közösséget tudott teremteni Önmaga és Zakeus között, hogy a vámszedő egészen megváltozott. Az egyik farizeus otthonában is, amikor rámuta­tott a bűnre és a bűnösre,, a jelenlévők megérezték és meggyőződtek hatalmas erejéről. Midőn a felső szobá­ban megjelent az elcsüggedt tanítványok között, képes volt megrendült bizalmukat és bizonyosságukat vissza­állítani és megerősíteni. Ő minden szívet és minden otthont megváltoztat, ahová beköltözik IMÁDKOZZUNK: Életnek Ura, aki húsban és vér­ben jelentetted ki magad és emberi formában jöttél el mihozzánk, arra kérünk Tégedet, hogy lakozzál mikö­­zöttünk ezután is. Legyen a mi szívünk és otthonunk megszentelve a Te jelenléted által és gazdagodjon a mi életünk a Te közelségedtől az Atyának dicsőségére, Aki­nek nevére szálljon dicséret, dicsőség, tisztesség és há­laadás, most és mindörökké. Ámen. — Krisztus gazdagon jutalmazza a Benne vetett hi­tünket és bizalmunkat. — Benjamin Eitelgeorge (Colorado) HÉTFŐ, ÁPRILIS 11. Olvassuk: Lukács 24:25—35. 44

Next

/
Oldalképek
Tartalom