Csendes Percek, 1965 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1965-03-01 / 2. szám

Olvassuk: János 1:1—13.

»(Péter) megtagadó Őt mondván: Asszony, nem ismerem Őt!« (Lukács 22:57.)

A jó szülő mindig a legjobbat akarja gyermekeinek. Szívesen vállalja magára a szenvedést is, ha attól gyermekeit megmentheti.

Képzeljük el, hogy mit érez a szülő, amikor gyermeke így szól hozzá: »Semmi közöm többé hozzád!« Bizony majd megszakad bele a szíve, ha valóban szereti gyermekét.

Mennyivel jobban szerette az Ur Jézus az Ő tanítványait! Mennyivel jobban szeret miniket is, pedig sokszor megtagadjuk Őt. Hányszor szenved az Hír Jézus, mikor vétkeinkkel megszomorítjuk Őt, a mi szülőnket és mesterünket. Tartsunk önvizsgálatot. Kérdezzük meg magunktól, hogy a mi életünk valóban Krisztus tulajdona-e? Komolyan törődünk-e azzal amit Ő nékünk mond? Szeretjük-e Őt azért, mert életét értünk adta? Bűneinkért szenvedett a kereszten, hogy aki megbánja bűnét és hittel Hozzá fordul, mindörökre Krisztusé legyen. Az Övé vagy már?

IMÁDKOZZUNK: Szerető mennyei Atyám, emelj ki az önzés világából, hogy a Tiéd lehessek. Segíts a világosságban járni, hálából a Te szent Fiad megváltó haláláért. Taníts Téged szeretni és Neked engedelmeskedni Uram. Ámen.

— Sem cselekedeteimmel, sem gondolataimmal nem tagadom meg Azt, Aki életét adta értem. —

Rafna Seshappa, India

KEDD, MÁRCIUS 30.

32