Csendes Percek, 1965 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1965-03-01 / 2. szám

KEDD, MÁRCIUS 23.

Olvassuk: 27. Zsoltár 4—14.

»Óh, ha tudnám, hogy őt megtalálom, elmennék szinte az ő székéig.« (Jób 23:3.)

Egy reggel az emeletről jöttem le, s már a lépcső alján voltam, mikor 5 éves kislányom hátulról rámkiáltott: »Apám, vigyázz, itt vagyok!« Amint hirtelen hátranéztem, szinte megrémülve láttam, mint rohan le a lépcsőn, s alig volt időm, hogy elkapjam mielőtt végig zuhant volna a földön.

»Kati! — kiáltottam reá — miért csináltad ezt?«

»Hogy miért, azt nem tudom — felelte a kislányom — de azt biztosan tudtam, hogy te megfogsz engemet.«

Amikor az Isten kegyelmét keressük, akkor nekünk is ilyen merész módon kell odavessük magunkat az Isten karjaiba. Azt minden keresztyén tudja, hogy amikor vigasztalásra és békességre van szükségünk, csak úgy nyerhetjük el, ha merészen, nagy alázatossággal és a biztonság tudatával tudjuk elmondani: »és ha minden romba dől, mégis csak Benned bízom egyedül!«

Ezért nem szabad nekünk megriadni attól, hogy életünk sebeit, bajait odavigyük imádságban az Isten színe elé. Mert hiszen Ő az én mennyei édes atyám! És ha megbocsátásra, biztatásra, felemelkedésre, vezetésre van szükségem, ki más adhatná azt meg nekem, ha nem az Isten?

IMÁDKOZZUNK: Mennyei édes Atyám! Kihez fordulhatnék, ha nem Te hozzád, amikor az életem oly nehéz? Hozzád kiáltok segítségért. Ne vess el engem! Uram, én csak Benned hízom, ne hagyj el engem! Hallgasd meg kiáltásomat az Ur Jézus érdeméért. Ámen.

— Vessed az Urra a te tenhedet és Ő megsegít téged.—

Baker W. Jerald, Wisconsin

25