Csendes Percek, 1965 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1965-03-01 / 2. szám

SZERDA, MÁRCIUS 24.

Olvassuk: Ésaiás 53:1—12; Római levél 10:1—13.

»Pedig betegségünket ő viselte és fájdalmainkat hordozd és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, veretik és kínoztatik Istentől.« (Ézsaiás 53:4.)

A prófétai írásokban sok szó esik a szenvedésen át való megdicsőülésről. Ézsaiás rámutatott arra, hogy a választott népnek, Isten népének, akit céljai véghezvitelére szemelt ki az Isten, az ellenség által sókat kell szenvednie.

A próféta jól tudta azt, hogy Izráel sok nyomorúságának és szenvedésének maga volt az oka, mert engedhetetlen volt Istennel szemben és számos bűn terhelte életét. De arra is rájött a próféta, hogy ebből az álapotból meg lehet szabadulni, ha a nép megbánja a bűnét és Istenhez fordul kegyelemért és megbocsátásért.

Az Ószövetségben a nép mindig a saját bűnéért szenvedett és lakolt, de az Uj Szövetségben az Ur Jézus,, akiben nem volt bűn, mások bűnéért szenvedett. Ilyesmi még nem történt. Ezért Ő az emberiség megváltója. Az Ő életéért és áldozatáért csak az Istennek adhatunk hálát, mert az Ur Jézuson keresztül reménységgel nézhetünk fel Istenre, mint a mi kegyelmes, mennyei édesatyánkra.

IMÁDKOZZUNK: Teremtő Isten, mennyei Édes Atyánk! Áldunk Téged azért, hogy Te a szenvedést is áldássá tudod tenni a Benned hívők számára. Áldunk Téged, mert Te világosságot gyújtasz a sötétségben a Téged keresőnek és a halál völgyében járóknak vigasztalást és az örök élet reménységét adod. Ámen.

— Ha csak meg nem bánjuk a bűneinket és úgy nem nyerünk bűnbocsánatot, Jézus áldozatos halála nem jelent semmit a mi számunkra. —

26