Csendes Percek, 1965 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1965-03-01 / 2. szám

SZERDA, MÁRCIUS 3.

Olvassuk: 24. Zsoltár.

»Ti kapuk, emeljétek fel fejeteket, és emelkedjetek fel örökkévaló ajtók, hadd menjen be a dicsőség királya.« (Zsolt. 24:7.)

Három leány testvér élt együtt apj ukkal valahol. Anyjuk már nem élt. Hogy hogy nem, az apa rossz útra tévedt és halálra ítélte a törvény. A lányok mindent elkövették, hogy apjukat kiszabadítsák és megmentsék a haláltól. Mind hiába volt.

És ekkor úgy döntöttek, hogy felkeresik magát a királyt. Hosszú, kínos, fagyos utat kellett megtenniük, míg végül elérték a királyi palotát. Amikor a király elé kerültek, térdre estek és keserű könnyek között mondották el kérésüket: kegyelmet kértek bűnös atyjuk számára.

Meghatottan hallgatta végig a király a szomorú történetet. Az ő szemében is könnyek csillogtak, s végül így szólt: »Leányaim! Apátoknak megkegyelmezek érettetek.«

Vájjon Isten, a Királyok Királya, nem indul-e meg a mi nyomorúságunkon, ha őszinte szívvel kérjük bocsánatát? Az Ige így bátorít: »Nem oly főpapunk van, aki nem tudna megindulni gyarlóságainkon, hanem aki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt. Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot találjunk és kegyelmet nyerjünk alkalmas időben való segítségül.«

IMÁDKOZZUNK: Irgalmas szívű Atyánk, bár szentséges jelenléted megítéli a bűnt, mi mégis bizodalommal kérünk, bocsásd meg vétkeinket! Krisztus vérének érdeméért hallgattasd el lelkiismeretünk vádolását, hogy ítéletedben megismerjük irgalmadat és búsult haragodban mindent elfedező szeretetedet. Ámen.

5