Csendes Percek, 1965 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1965-03-01 / 2. szám

Olvassuk: János 16:7—14.

»Hasonlatosképen pedig a Lélek is segítségére van a mi erőtlenségünknek: . . . maga a Lélek esedezik miérettünk.« (Róma 8:26.)

Az imádságot könnyű meghatározni, de nehéz igazán gyakorolni. Van aki azt mondja, hogy az imádság az Istennel való társalkodás alkalma. Ez igaz is. De ki ne tapasztalta volna már azt, hogy az imádkozásban »rossz társalkodó« az ember: sokat beszél és keveset hallgat; nem tudja, mit mondjon és igen gyakran nem azt hallja, amit Isten mond. így válik az imádság »társalkodás« helyett rég betanult szólamok ismétlésévé és Istennel való beszélgetés helyett a magunkmutogatás istentelen kérkedésévé...

Hogy helyesen imádkozzunk, szükségünk van a Szentlélek segítségére. Ő az, aki elvezet bennünket Isten elé: az önteltség sötét börtönéből Isten akaratának fénylő 'magasságára. Ő az, aki feltárja az utat az Atyához és megdicsőíti előttünk a Krisztust, hogy Vele együtt elmondhassuk: »Ne az én akaratom, legyen meg, hanem a Tiéd, Atyám.« Ő az, aki kiigazítja dadogó, hibás beszédünket, hogy ne azt kérjük, amit lehet, hanem amit kell.

IMÁDKOZZUNK: Ó könyörgést hallgató Isten! Bocsásd meg nékünk, hogy olyan sokszor tesszük imáink végére a te Fiad nevét, de olyan ritkán imádkozunk az ő Lelke segítségével. Taníts azért minket nemcsak imát mondani, de igazán imádkozni is. Ámen.

— Aki nem könyörög hittél, Istentől az áldást nem nyer. —

Caputo E., Olaszország

CSÜTÖRTÖK, MÁRCIUS 4.

6