Csendes Percek, 1965 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1965-01-01 / 1. szám
Olvassuk: Római lev. 8:1—11. »A Lélek bizonyságot tesz a mi lelkűnkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk.« (Rom. 8:16.) Nem igen vonja kétségbe senki a számtan ama tételét, hogy kettő meg kettő az négy. Ebben a tudományos világban, amiben most élünk, mindenfelé találhatunk ilyen megdönthetetlen tételeket. De mi van a vallással? Van-e nekünk valamilyen megdönthetetlen tételünk? A fenti Ige határozottan mondja, hogy van. Ugyanebben a fejezetben azt is olvashatjuk, hogy: akiket az Isten lelke vezérel, azok Istennek fiai. Ez egy hasonló bizonyosságot meghatározó szabály. Istennel való közösség éppen úgy lehet élő és valódi, mint bármely embertársunkkal, csak éppen az útjamódja különbözik. Vel'e nem az érzékszerveink, a hang, tapintás, látás által lehetünk kapcsolatban, hanem a Szentlélek az Aki létrehozza Vele a közösségünket. Jób igen sokat szenvedett. Testi és lelki kínok vagyon, család, barátok elvesztése növelte keserűségét. De a végén mégis így kiáltott győzedelmesen: »Tudom, az én megváltóm él!« Mi is tudhatjuk, hogy Isten gyermekei vagyunk, mert van, aki ezt megbizonyítja nekünk. A Szent Lélek. IMÁDKOZZUNK: Atyánk, erősíts meg minket, ha árnyak és kísértések vesznek körül. Mutasd meg, hogy Te közel vagy. A Szent Lélek áldott ereje tegyen minket bizonyosakká, hogy mi a Te gyermekeid vagyunk. Ámen. — A Szent Léleknél nincs nagyobb bizonyosság és erőforrás számomra. — Banes Clarkson (U.S.A.) HÉTFŐ, FEBRUÁR 22. 55