Csendes Percek, 1965 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1965-01-01 / 1. szám

Amilyen könyörülő az atya a fiákhoz, olyan könyörülő az Ur az őt félők iránt.« (Zsolt. 103:13.)

Öt éves koromban történt, hogy apám egyszer egy nehéz deszkát cipelt a vállán. Szerettem volna segíteni neki, de — mint aféle gyerek — csak ott lábatlankodtam körülötte. Az lett a vége, hogy amikor egy óvatlan pillanatban a deszka apám válláról lebillent, a lábamra esett és összezúzta egyik lábujjamat.

Apám azonnal a karjába kapott, vérző ujjamat nagy hirtelen bekötötte és rohant velem orvosunkhoz. Közben próbált vigasztalni, figyelmemet a fájdalomról elterelni és arcán úrrá lett az aggódó, együttérző szeretet kifejezése.

Mennyei Atyánk szeretete édesapánk szeretetét messze felülmúlja. Aki nála keres menedéket, annak félelmeit elcsendesíti, panaszait megbékíti és sebeit meggyógyítja.

Mennyei Atyánk szeretetét azzal hálálják meg, ha ugyanezt próbáljuk tenni embertársainkkal.

IMÁDKOZZUNK: Mennyei Atyánk, könyörgünk áldj meg bennünket, hogy félelmen, szomorúságon, szenvedésen és csapásokon át is mindig lássuk: atyai szereteted velünk van és te vagy a mi igazi békességünk. Annak nevében kérünk, akit a te szereteted küldött el értünk, Ámen.

— Ha Isten szeret'etében hordoz bennünket, nekünk is szeretetünkben kell hordozni másokat. —

Harry J. Fisher (Pentvsilvanla)

KEDD, FEBRUÁR 2.

35