Csendes Percek, 1965 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1965-01-01 / 1. szám
KEDD, JANUÁR 26. Olvassuk: 122. Zsoltár. »Mikor pedig a föld népe megyen be az Ur eleibe az ünnepeken, aki az északi kapu útján ment be, hogy leborulva imádkozzék, a déli kapu útján menjen ki; aki pedig a déli kapu útján ment be, az az északi kapu útján menjen ki; ne térjen vissza azon kapu útjához, amelyen bement, hanem az annak ellenében valón menjen ki.« (Ezékiel 46:9.) Mikor valaki Jeruzsálemben az Ur házába ment, hogy Őt imádja, nem volt szabad néki ugyanazon a kapun kimenni, amelyen bejött. így a tömeg jobb rendben mozoghatott a templomon belül. Azonban van ennek az isteni parancsnak lelki jelentősége is. Sohasem szábad ugyanolyan lelki állapotban eltávoznunk a templomból, mint ahogy oda bejöttünk. Uj látásokkal és Krisztusnak engedelmesebb szívvel kell onnan kijönnünk. Persze sok függ attól, hogy milyen várakozással lépünk be Isten házába. Ha csak szokásból járunk oda, igen gyenge eredménnyel távozunk. Ha viszont azzal jövünk: »Uram, taníts engem! Mutasd meg nekem a Te utaidat világosabban, mert én azokon akarok járni. Add, hogy megváltó kegyelmedet befogadhassam. Töltsd ki a Te Szent Lelkedet reáni mind nagyobb teljességgel.« Ha így jövünk Isten házába, akkor nem leszünk ugyanazok mikor eltávozunk. IMÁDKOZZUNK: Atyám, szívem ajtaját kinyitva jövök Hozzád. A Te akaratodat kívánom cselekedni. Add nékem az új életet Krisztusban. Az Ő nevében kérlek. Ámen. — Életünkben változás van, ha valóban találkozunk Istennel. — James H. Mimimé (Arizona) 28