Csendes Percek, 1965 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1965-01-01 / 1. szám

VASÁRNAP, JANUÁR 24.

Olvassuk: I. Korinthus 12:27—13:1.

»Én és az én házam az Urnák szolgálunk.«

(Józsué 24:15.)

Egy alkalommal, mikor vendéglőben ebédeltem, hallottam, mennyire panaszkodott a tulajdonos amiatt, hogy milyen nehéz megbízható munkásokat kapni.

Mivel magam énekkar vezető vagyok, az jutott eszembe, hogy van valami hasonlatosság a vendéglő tulajdonosa és én közöttem: nekem is toboroznom kell énekeseket, szólóistákat különböző egyházi alkalmakra. És mégis mekkora a különbség! A vendéglő tulajdonosa pénzért is alig kap felszolgálókat, nekem pedig semmi problémát nem okoz, hogy énekeseket toborozzak. Ez azért van, mert azok, akik az énekkarban vannak, szent kitüntetésnek érzik azt, hogy éneklésükkel is szolgálhatják Istent. Ők is megkapják a fizetésüket, ha nem is pénz formájában, hanem abban a boldog érzésben, hogy az istentiszteletben éneklésükkel is részt vehetnek.

Bármi is legyen hivatásunk vagy munkánk, mindig kérdezzük meg magunktól: Istennek tetsző-e a munkám és Őt szolgálom-e vele? Vajon hűséges szolgának tart-e engemet?

IMÁDKOZZUNK: Mennyei Atyánk, köszönjük Neked, hogy mikor Téged próbálunk gyenge erőnkkel szolgálni, abból nekünk olyan nagy öröm származik. Adj alázatos és hűséges szívet és segíts meg további igyekezetünkben és szolgálatunkban. Ámen.

— Ha Isten akaratát cselekedjük, akkor igazsággal, békességgel és szent Lélek szerinti örömmel van tele a szívünk. —

Thompson E.D. (Tennesse)

26