Csendes Percek, 1965 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1965-01-01 / 1. szám

VASÁRNAP, JANUÁR 17.

Olvassuk: Ap. Csel. 26:13—20.

»Mondják az Urnák megváltottál!« (Zsolt. 107:2.)

»Mondják az Urnák megváltotai!« — ez az intelem bizony nagyon helyénvaló. Amikor Jézus meggyógyította a tíz leprás beteget, csak egy vette magának a fáradtságot — a Samaritánus —, hogy köszönetét mondjon Néki. Mindjárt meg is jegyezte Jézus, »Hát a kilenc másik hol van?« És bizony ma is visszacseng ugyanez a kérdés!

Számunkra ez alapvető fontosságú! Mi, akik megváltott gyermekei vagyunk az Urnák — miért vagyunk oly némák?

Pál apostol a Római levélben imigyen tesz bizonyságot, »Mert nem szégyenlem a Krisztus evangéliumát; mert Istennek hatalma az minden hívőnek idvessége.« És Péter és János, amikor a zsinagóga főemberei hallgatásra akarták kényszeríteni őket, bátran kijelentették ország-világ előtt, »mert nem tehetjük, hogy amiket láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk!«

Hirdessük az Ur Jézus Krisztus szabadítását amerre csak járunk! Foglaljuk azt olyan szavakba, és példázzuk azt olyan magaviselettel, ami méltó a Krisztus követőihez.

Isten csak akkor ad további és magasabb megbízást néked, ha ezt a kötelességet helyezed a legelsőnek életedben!

IMÁDKOZZUNK: Urunk, munkáld bennünk hálaadásunk bizonyságtételét sokrendbeli áldásaidért és szabadításodért! Ösztönözzed ajkainkat a dicséret himnuszát zengeni Isten és ember előtt! Ámen.

— Bizonyágtevés és hála által növekszünk hitünk-Jjgjj __ Thome M. Milton (Missouri)

19