Csendes Percek, 1965 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1965-05-01 / 3. szám

SZERDA, JUNIUS 2.

Olvassuk: Máté 10:32—42.

»Mert ha az evangéliumot hirdetem, nem dicsekedhetem, mert szükség kényszerít engem. Jaj, ugyanis nékem, ha az evangéliumot nem hirdetem.« (I. Kor. 9:16.)

Középiskolás koromban, jó pár évvel ezelőtt a Kiso hegyre másztunk fel a tanítómmal és a barátaimmal. Gyönyörű nap volt s életemben ekkor másztam meg először a Kiso hegyet.

Miközben a tanítómnak a tekintete nem volt rajtmik fiatalokon, többen egy kiugró szikla szélére merészkedtünk. A lábam megcsúszott, s hogy nem zuhantam a mélységbe, azt egy barátomnak köszönhetem, aki odaugrott és visszahúzott.

Minket keresztyéneket is megmentett Megváltó Krisztusunk a bűnnek hatalmától, a halál szakadékából.

Sokan eltévelyednek; el akarnak futni Istentől. Sokaknak nincs bibliájuk, ami az életre útmutató iránytű. Nekünk mint keresztyéneknek az a feladatunk, hogy ha már bennünket megtalált a mi Főpásztorunk, mi is elmenjünk és segítsünk megkeresni azokat, akik eltévelyedtök és mutassuk meg számukra az Istenhez vezető utat.

IMÁDKOZZUNK: Kegyelmes Istenünk, köszönjük Néked, hogy megmentettél bennünket. Mutasd meg nekünk azok iránti szerelmedet, akik elvesztek és tégy bennünket hűséges pásztoraivá azoknak, akik Tetőled elfordultak, hogy visszavezethessük Őket Atyai hajlékodba. Ámen.

—Szükség van nagyobb megértésre az eltévedettek iránt és nagyobb szenvedélyre az evangélium hirdetése iránt. —

Yoshida Kohzoh (Japán)

35