Csendes Percek, 1965 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1965-03-01 / 2. szám

Olvassuk: János 11:19—26. »Feltámadtatok Krisztussal.« (Kolosse 3:1.) Jézusnak a halálon vett győzelme örömében tanít­ványai az Ő természeti valójának hervadhatatlan értel­mét ismerték fel. A haláltól való félelem többé nem vá­laszthatta el őket Krisztus szerelmétől. Benne megtalál­ták a biztosítékát a halálon vett diadalnak. A reménytelenség áldozatai a halálban az élet ki­alvását látják. Ezért olyan szomorú a gyász. A Mester számára a halál: akárcsak az alvás. Ezért mondta Lá­zár gyászolóinak: »A mi barátunk, Lázár elaludt.« Akik Krisztusban hisznek, nem halnak meg; örökösei az örök­életnek. Élik és folytatják Benne az ő örökéletüket. Jézus Krisztus azt mondotta: »Én élők és ti is élni fogtök.« Igiényénök hitelre méltó voltát bebizonyította azzal, mikor Ő maga feltámadt a halálból. Ezt örökség­ként fogadva el, nekünk nem kell meggyászolni a halált, mert az nem végső szó számunkra, kik Krisztusban meg­találjuk örökéletünk reménysége alapját. IMÁDKOZZUNK: Hatalmas és örökkévaló Isten! Szívünk hálájával áldozunk Neked, ki Jézusunkban megnyitottad előttünk az ajtót az örökéletre. Légy áldva Fiadért, Megváltónkért. Ámen. — Jézus Krisztus a mi reménységünk fundamentu­ma az örökéletre. — R.D. Masih, India CSÜTÖRTÖK, ÁPRILIS 22. 55

Next

/
Oldalképek
Tartalom