Csendes Percek, 1964 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1964-03-01 / 2. szám

CSÜTÖRTÖK, MÁRCIUS 19.

Olvassuk: Lukács 5:17—26.

«Legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasok, megengedvén egymásnak, miképen az Isten is a Krisztusban megengedett néktek.» (Effézus 4:32).

EGY ember hazugságot állított a barátja felől. A rossz hír gyorsan elterjedt. Az ember megbánta, hogy hazudott és elment a barátjához, hogy bocsánatot kérjen tőle.

Válaszul a barátja fölvitte egy hegycsúcsra és kiborított egy tollal teli párnát. Az erős szél felkapta a tollakat és széthordta az egész határban. «Akkor fogok neked megbocsájtani, — mondta a barát, amikor ezeket a tollakat egytől-egyik összeszeded.»

Isten megbocsájtása nem függ attól, hogy ami roszszat és kárt csináltunk bűneinkkel, hogy azokat vissza tudjuk-e csinálni. Viszont hálát kell adni Istennek azért, hogy Ő megbocsát nekünk? Ő a Krisztusért bocsát meg nékünk.

Midőn igazán, szívből megbánjuk a mi vétkeinket, Isten nem csak megbocsátja azokat, hanem el is törli. Tehát, ha mi bocsánatot várunk Istentől, nekünk is meg kell bocsátanunk másoknak, ahogyan Krisztus is parancsolta.

IMÁDKOZZUNK: Mennyei édes Atyánk, köszönetét mondunk Néked azért, hogy Krisztus váltságul adta az Ő életét miérettünk. Taníts bennünket a Te szerető jóságodra, hogy a Te országod beköltözhessen a mi szívünkbe. A szereteten keresztül tedd a mi földünket paradicsommá a Te dicsőségedre. Jézusért kérünk, hallgass meg kegyelmesen. Ámen.

— Hálát adok Istennek az Ő megbocsátó szeretetéért. — Lawrence Ny a Taylor (Libéria)

21