Csendes Percek, 1964 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1964-01-01 / 1. szám

»És eljuték Tél-Abibba a foglyokhoz, akik lakoznak vala a Kébár folyó mellett, és leülék, ők is ott ülvén; és ott élék hét nap némán őközöttük«. (Ezékiel 3:15).

Ezékiel Krisztus előtt a hatodik században élt, akkor, amikor a száműzetésnek a kenyerét ették a zsidók, amikor a szeretett Jeruzsálemből fogolyként elhurcoltattak Babilóniába. Ekkor küldi el Isten Ezékielt, hogy prédikáljon a foglyoknak. Mielőtt azonban prédikálhatna, meg kell hogy értse a foglyok helyzetét. Azért ő is odaült, ahol ők ültek.

Sok igazságtalansága a mai világnak megoldható lenne, ha mi is odaülnénk, ahol mások vannak, ott dolgoznánk, ahol éppen mások is munkálkodnak és ott élnénk, ahol azok élnek.

Sokkal jobb megértés származik abból, ha embertársaink gondjait megosztjuk, szükségükben segítünk, reménységeikben, bukásaikban és győzelmeikben velük osztozunk.

IMÁDKOZZUNK: Édesatyánk, köszönjük néked a Te legnagyobb ajándékodat, szent Fiadat, ami Megváltónkat, aki azért jött, hogy közöttünk éljen. Azért is ismerünk Téged jobban, mert ő eljött, hogy itt járjon, ahol mi járunk, szenvedett, mint amiképpen a Te gyermekeid is szenvednek. Ébressz fel bennünket Urunk, hogy mi a Te gyermekeid vagyunk, s Terád szorulunk. Szent Fiad nevében kérünk. Ámen.

— Jézus hangsúlyozta azt, hogy másokat úgy kell megbecsülnünk, ahogy mi magunk szeretnénk, hogy azok becsüljenek meg minket. —

Hamilton W. Károly (Ohio)

KEDD, FEBRUÁR 4.

Olvassuk: Ezékiel 3:15—21; Ap. Csel. 10:25—35.

37