Csendes Percek, 1962 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1962-03-01 / 2. szám

PÉNTEK, MÁRCIUS 16. Olvassuk: János evangéliuma 17:1—10. »Úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta...« (Ján. 3:16) A minap egy rongy-csomót láttam az utcán. A rongy-csomó hirtelen megmozdult, és egy fiatal ember bozontos feje bontakozott belőle. Olyan részeg volt a szegény, hogy feltápászkodni sem bírt. Korán ilyen mélyre zuhant! »Ugyan ki tud egy ilyenen segíteni?« — kérdeztem magamtól. S míg gondolkoztam, kivilágoso­dott előttem: »Bármilyen is legyen ez, Krisztus érte is meghalt!« Igen, egyedül Krisztus képes, de Ő valóban képes, ezt a fiatal embert újjá tenni. Aztán tovább szövődtek gondolataim: vájjon ne­künk mindnyájunknak kevésbé van-e szüksége Krisz­tusra, mint ennek a korhely fiatalembernek? Ó nem! Emberileg lehet, hogy mi különböztünk tőle, de Isten szemében mindnyájan elveszettek vagyunk, akiknek egyetlen reménysége a Krisztus. »Kicsoda szabadít meg engem?« — kérdezte a »tökéletes« Saul, mikor igazán megismerte önmagát. Bizony kegyelemből tartatunk mi meg, akárkik legyünk is! Oh, milyen mérhetetlenül nagy az Isten kegyelme! Vár. Tűr. Remél. Minden áldozatra kész, hogy vissza­nyerjen bennünket a maga számára. IMÁDKOZZUNK: Kegyelmes Atyánk, aki jól tu­dod, mennyire szükségünk van mindnyájunknak a te kegyelmedre, fogadd el hálánkat, hogy a te szeretetedbe belefér ez az egész világ. Szeretsz minket úgy, ahogy vagyunk. Adj kegyelmet, hogy naponként az Isten Fiá­ban való hitben éljük napjainkat s éljünk többé nem mi, hanem éljen bennünk a Krisztus. Ámen. Evans P. (British Columbia) 18

Next

/
Oldalképek
Tartalom