Csendes Percek, 1962 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1962-01-01 / 1. szám

Olvasuk: I. Kor. 13:8—13.

»Tudván Jézus... hogy Ő az Istentől jött és az Istenhez megy... egy kendőt vévén... kezdé mosni a tanítványok lábait.« (János 13:3—5.)

Az a tudat, hogy Istenhez megyünk, bizonyára megváltoztatná a fontos dolgokról való gondolatainkat. Jézus egy kendőt vett a kezébe — jó lenne egyszer meggondolnunk, hogy miért!

Dickens elbeszélése szerint egyszer két ember viharba került s minden reményük elhagyta őket. Mindaddig meg volt közöttük az a társadalmi válaszfal, mely a parasztot és nemest elválasztotta egymástól. Midőn azonban a hullámok egyre magasabbra csaptak körülöttük, akkor egyszerre eltűnt a köztük lévő távolság.

Egyszer Isten színe elé állunk. Mindazokkal, akiket szerettünk, de azokkal is, akik nem voltak velünk egy rangon. S azok is ott lesznek, akiket megbántottunk s nem értettünk meg. Mi, így együtt az elé állunk, Aki mindent lát és tud.

Senki sem ismeri tökéletesen a másikat. Isten azonban mindnyájunkat ismer és szeret. Egész biztosan tudjuk, hogy mi az Övéi vagyunk?

IMÁDKOZZUNK: Atyánk, megnyitjuk előtted életünket. Tisztíts meg minket minden szűkkeblűségtől, amely távol tart bennünket másoktól. Tedd valósággá akaratodat az életünkben, Ámen.

— Arról ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok. — (János: 13:35.)

Samuel W. Marble (Colorado)

VASÁRNAP, FEBRUÁR 11.

45