Csendes Percek, 1962 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1962-05-01 / 3. szám

KEDD, MÁJUS 15.

Olvassuk: Márk 12:41—44.

»Ez pedig (a szegény özvegy asszony) az ő szegénységéből, amije csak volt, mind beveté, az egész vagyonát.« (Márk 12:44.)

Nem ismerjük a nevét ennek a szegény özvegy asszonynak. Amit a perselybe vetett, az is jelentéktelen lehetett. A világ szemében talán semmi. Jézus mégis például állítja elénk az asszonyt, adományát pedig mindennél többre becsüli, mert »amije csak volt, mind beveté.« A mi Urunk, aki nem a külsőt, hanem a belsőt nézi, megdicséri ennek az asszonynak szeretetét, háláját, áldozatkészségét.

Hogyan adunk mi? Szeretetből vagy kínos kötelességből? Hálás szívvel vagy önző célokból? Áldozatosan vagy csak amit muszáj? Ne felejtsük el, hogy Isten ma is azt vizsgálja, mi van a szívünkben, míg adakozunk.

Egyszer egy festőt arra kértek, hogy fessen egy olyan templomot, amelyet a tagok elhanyagoltak. Vállalkozott reá. De nem egy olyan templomot festett, amelyet alig látogattak a tagok, vagy amelyik düledezett és javításokra szorult, hanem egy gyönyörű nagy kadetrálist festett: széles ablakok, faragott székek, telt sorok, de a bejáratnál a perselyt beszőtte a pók.

IMÁDKOZZUNK: Mennyei édes Atyánk, Te áldozatosan szerettél bennünket, amikor a keresztfára adtad érettünk a te egyszülött Fiadat, hogy mi el ne veszszünk, hanem örök életet nyerjünk. Taníts azért bőkezűen vetni, hogy bőven is arathassunk majd. A Jézus érdeméért. Ámen.

— Adni lehet szeretet nélkül is, de szeretni nem lehet áldozat nélkül. —

Ltuchsinger Kuth (Svájc)

17