Csendes Percek, 1962 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1962-03-01 / 2. szám

CSÜTÖRTÖK, ÁPRILIS 19.

Olvassuk: Lukács 22:39—46.

»Jaj mostan nékem, mert az Ur az én bánatomra fájdalmat adott, elfáradtam az én fohászkodásomban.« (Jeremiás 45:3.)

A fáradtság emberi dolog. A testből és vérből való ember elfárad. Sok mindenben el lehet fáradni. A munka terhének hordozásában, a küzdelemben, a szenvedésekben. A munkát abba lehet hagyni, de a szenvedést állandóan hordoznunk kell, a magunk erejéből azt le nem tehetjük.

Az elfáradás veszteséggel, nagy veszteséggel járhat.

Igénk a fohászkodásban való elfáradásról beszél. A fohászkodás az imádságnak egyik különös megváltó módja. Nagy küzdelmek idején, nagy szenvedések idején fohászkodik az ember. A fohászkodás a lélek szakadozott felkiáltása. Sóhajtozása, önmagának megszaggatása, sebeinek feltépése... és a segítség forró keresése. Hányszor elfárad a lélek. A tanítványok elfáradtak a Krisztussal való vigyázásban a Getsemáné kertben. Jézus maga is elfáradt, de Isten angyal által erősítette Őt. Kegyelmes az Isten most velünk, hogy az elfáradt embert angyala által erősíti a fohászkodásban.

IMÁDKOZZUNK: Kegyelmes Atyánk, ha testünk el is fárad add, hogy lelkünk mindig kész legyen keresni a Veled való boldog találkozást. Erősíts meg minket, hogy az Ige tanulmányozása és az imádkozás által szembe tudjunk nézni mindazon feladattal, amit Te reánk bízol. A Krisztus nevében kérünk. Ámen.

— Ha az élet olyan könnyű lenne, mint amilyennek mi szeretnénk, akkor sokan átaludnánk az életet. —

E. A. (Magyarország)

52