Bogdányi Gábor, Fabiny Tamás, Prőhle Gergely szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 15 (2009). Különszám
Hozzászólások teológiai szemszögből - FABINY TIBOR: A felnőttképzés jelenlegi és lehetséges formái egyházunkban
Az akadémia különösen törekszik olyan fiatal oktatók, kutatók támogatására, akik hosszú távon tudnak feladatot vállalni az oktatásban, nevelésben. Programjaink átalakuló magyar társadalmunk kérdéseinek keresztény szellemű megközelítését, megvitatását tekintik céljuknak, mindezt a katolikus egyház társadalmi tanításának szellemében, elsősorban a társadalomtudományok, a kommunikáció, a teológia- és tanárképzés területén. Tevékenységünkkel, amit keresztény és egyházias elköteleződésünk tesz szakmailag is sajátossá, tovább kívánjuk erősíteni a szekularizálódott és az egyházias értelmiség mindannyiunk javát szolgáló párbeszédét." A Faludi Ferenc Akadémián a „Párbeszéd házában" úgynevezett „pár(huzamos) beszédek" hangzanak el: volt már párbeszéd az iszlámmal, a buddhizmussal, s 2009 tavaszán ez a párbeszéd a Krisna-tudatú hívőkkel folyik. 3.1.2. Országos Lelkipásztori Intézet (OLI) Az 1989-ben alapított intézet célja, hogy támogassa és megújítsa a hazai pasztorációt. A honlapján az alábbi szempontokról olvashatunk: „A papság szolgálatában »Utkereso plébánosok« csoportját fogjuk össze, akik saját pasztorációjukban keresik a jelenkori magyar helyzetnek legmegfelelőbb eszközöket... Lelkigyakorlatokat, továbbképző kurzusokat szervezünk. Az »Utkereso plébánosok« csoportjának közreműködésével évente megrendezzük az országos lelkipásztori-teológiai napokat a közösségi szemléletű lelkipásztorkodás szolgálatában. Pasztorális háttéranyagok készítésével, kiadásával igyekszünk segíteni a lelkipásztorok munkáját. A katolikus világiak szolgálatában Létrehoztuk a Katolikus Társadalomtudományi Akadémiát (KATTA), amelynek keretében rendszeres kurzusokat tartunk katolikus világiak számára. Számos nemzetközi kapcsolatot építettünk ki, partnereink kurzusaira résztvevőket közvetítettünk. A Püspöki Konferencia ezzel megbízott referensének megbízásából szervezzük és animáljuk a lelkiségi mozgalmak magyarországi felelőseinek rendszeres kapcsolattartását. A mozgalmakat bemutató kiadványokat készítünk. Az ißusag és a család szolgálatában Létrehoztuk a Hálót [katolikus közösségek hálózata] és a Katolikus Ifjúsági Mozgalmat (KIM) az ifjúsági csoportok egymás közti kapcsolatának elősegítésére és a katolikus ifjúság jelentőségének kifejezésére. Számos találkozót szerveztünk az ifjúság lelki gondozására, kulturális és társadalmi tájékozódására. A családreferens püspök munkájának támogatására irodát működtettünk. Jelenleg - mivel ezeknek a szakterületeknek saját szervezete már kiépült - ezt a munkát a háttérből segítjük. A kutatás és a kommunikáció szolgálatában A magyar pasztorációs valóság folyamatainak jobb megismerésére Vallásszociológiai Központot hoztunk létre, tudományos felméréseket végeztünk, tanulmányokat készí-