Bogdányi Gábor, Fabiny Tamás, Prőhle Gergely szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 15 (2009). Különszám

Hozzászólások teológiai szemszögből - PÁTKAI RÓBERT: Az egyház léte a küldetése

arról, hogy „jól képzett, motivált emberek húzzák az egyház szekerét" (5.3.). arról, hogy fontos a „lelkészek munka- és életminőségének javítása" (6.1.3.), hogy „vonzó legyen a gyülekezeti élet" (6.1.1.). De arról mintha nem lenne elképzelés, hogy mit vár el a Magyarországi Evangélikus Egyház a hittudományi egyetemtől ebben a kérdésben. Elvégre a végzett teológiai hallgatók mint gyülekezeti lelkészek, ifjúsággal foglalkozó hitoktatók kulcsemberei voltak és lesznek az egyházi életnek. A tervezett egyházi megújulás első számú végrehajtói aprimus inter pares értelmében a gyülekezet és az egész egyház nevében tanításra, a szentségek kiszolgáltatására, a misszionálásra, vigasztalásra elhívott személyek. Azt a rontást, amelyet főleg 1956 után a felszított állami irányítás és a meghajló, engedelmes egyházi végrehajtás eredményezett, még máig sem heverte ki a Magyarországi Evangélikus Egyház. Többek között azt, hogy 1958-ban az Evangélikus Teológiai Akadémia négy tudós professzorát, Ferdinánd Istvánt, Karner Károlyt, Sólyom Jenőt és Wiczián Dezsőt eltávolították a teológiáról. Az „eredmény" nemcsak az volt, hogy teljesen irányítottá, egysíkúvá vált a lelkészképzés, hanem az is, hogy a helyükön maradt professzorok és az újonnan kinevezettek „megértették az idők jeleit", vagy pedig az „ahogy lehet" Reményik által megfogalmazott magatartást próbálták követni. Ebben a mostani átmeneti helyzetben, amelyben a határvonalak már nem olyan zártak és egyértelműek, nagy segítségül lehet az a fiatal lelkész, aki sémák helyett új öszszefüggéseket lát és láttat meg. Nem a modernkedés, hanem az autentikusan megélt hitvalló keresztény papi élet nevében. A jövendő jó papjai azok lesznek, akik mernek a mának a papjai lenni. Olyanok, akik széleskörű teológiai ismeretekkel felvértezve a mai kor társadalmának és kultúrájának kompetens gondolkodói. Akik érzékenyen reagálnak a tudat változásainak jó irányára. Olyanok, akik gondolkodásának inspirálói nemcsak teológusok és nemcsak a keresztény tradíció, hanem írók, költők, politikusok, egyszóval a társadalom analitikusai. Ilyesmiről mondta filozófiai és vallástörténeti professzorom, Ferdinánd István: „Nem szabad, hogy az evangélikus lelkész korának szellemi szegénylegénye legyen." Mindehhez csak egy rövid megjegyzés, óhaj, reménység: el tud-e jutni az egyház vezetősége és a teológiai fakultás tanári kara oda, hogy ne kelljen tudós evangélikus teológusoknak, professzoroknak református vagy katolikus egyetemeken tanítaniuk, mivel nincs helyük saját egyházuk lelkészképző intézetében? Az ißusagi munka és az oktatás (6.2. és 6.3.) tekintetében nincs más észrevételem, mint az, hogy logikus és rendkívül fontos szervezeti elgondolások gyűjteménye. Viszont csalódottan hiányolom az utalást a szexuálerkölcsi nevelésre. Talán Magyarországon egészségesebb a helyzet ezen a téren, mint Angliában, ahol én élek, de úgy érzem, hogy nem reakciós, ókonzervatív magatartás az, ha azzal az igénnyel lépünk fel, hogy az egyház (minden egyház) fejtse ki bátran az álláspontját ebben a kérdésben. Nem szükséges Pál apostol szigorával fellépni, nem szükséges a krisztusi megbocsátást figyelmen kívül hagyni (habár az „eredj, és ne vétkezz többet" nem egyenlő azzal, hogy „csinálj, amit akarsz, csak ne ess teherbe, és ne légy beteg") ahhoz, hogy megértessük a fiatalokkal, hogy a nemi közösülés nem azonos az evéssel, ivással és egyéb szükségletek kielégítésével, hogy a nemek közötti fizikai kapcsolat nem a szórakozás vagy a