Bogdányi Gábor, Fabiny Tamás, Prőhle Gergely szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 15 (2009). Különszám
Hozzászólások teológiai szemszögből - PÁTKAI RÓBERT: Az egyház léte a küldetése
PÁTKAI RÓBERT » AZ EG Y HÁZ LÉTE A KÜLDETÉSE got" látva nehezen hisszük el, hogy ez a szociológiai képződmény valóban Krisztus teste. Pedig valóban az. A szórna ekkléziológiai használata a láthatóságot, a történelmi megjelenést hangsúlyozza. „A láthatatlanság tesz tönkre bennünket" - mondotta Dietrich Bonhoffer. Nos, az előttem lévő stratégiai tervezetnek nagy és alapvető értéke az, hogy láthatóvá, megoszthatóvá válásra, a közös terhek és feladatok együttes vállalására (Gal 6,2) igyekszik buzdítani a gyülekezetek tagjait, és tervezi az egyház egész szolgálatát. Ez azért látszik ígéretesnek, mert az egyház Jézus Krisztus földi-történeti létformája. Ilyen értelemben az imitatio Christi lehetséges, sőt kívánatos. A krisztológia mindig theologia crucis, akkor is, ha méltóképpen hangsúlyozzuk a feltámadás tényét. De a theologia resurrectionis is csak a kereszt teológiáján belül marad hű az apostoli tanításhoz, különben theologia gloriaevé válik, egyházi ideológiává. Ezt és egyedül ezt kell szolgálnia az egyház minden tevékenységének. Ez tölti meg tartalommal minden cselekedetét, ez jelöli meg létjogosultságát, vagyis ez hatalmazza fel arra, hogy saját anyagi és szervezeti fennmaradását célzó lépéseket tegyen. Csak ebből kiindulva tudok hozzászólni a vitára bocsátott anyaghoz. Teszem ezt tematikus formában, tehát nem szükségszerűen az alapanyag vonalvezetésében. A szinergia stratégiai, sőt „taktikai" szükségéhez nem fér kétség. Minden szervezet, vállalat, hadsereg működéséhez elengedhetetlenül szükséges az, hogy valamennyi ágának valamennyi lépése átgondoltan segítse az összes többi ág tevékenységét. Ami a jövőképet illeti, annak kialakítása a mindennapi, empirikus tapasztalat síkján esetleges. Nem kell fatalistának lenni, nem kell a „lesz, ami lesz" lusta álláspontjára helyezkedni ahhoz, hogy belássuk: a jövőt nem mi alakítjuk, legelőrelátóbb terveink, legreálisabbnak tetsző elvárásaink is meghiúsulhatnak önmagukban. Ki épített volna negyed századdal ezelőtt a szovjet birodalom összeomlására, hányan sejtették öt évvel ezelőtt a nemzetközi monetáris rendszerben beállott katasztrofális földcsuszamlást, kinek jutott eszébe egy emberöltővel ezelőtt, hogy a Föld klímája még gyermekeink, unokáink életében gyökeresen és megfordíthatatlanul megváltozhat, s hogy ennek oka (legalábbis a mai szakemberek többségének véleménye szerint) az az emberi tevékenység lehet, amelytől azt vártuk, hogy százmilliók életét fogja könnyebbé, szebbé vagy éppenséggel lehetővé tenni? Vagy benne volt-e a magyar politikai, társadalmi jövőképben az, amit Hankiss Elemér, a stratégiai tervezet véleményezésére ugyancsak felkért szociológus országanalízise érint? A tíz éve megjelent Egy ország arca című dolgozatára gondolok, amelyben arról ír, hogy Magyarországnak nincs karaktere. Nem tudjuk felhívni a figyelmet, eladni magunkat a világnak. Azóta felkerültünk a világ térképére, mint egy olyan ország, amely eltékozolta lehetőségeit az elmúlt években. Magyarország a '90-es évek elején dinamikus fiatal demokrácia képét sugározta a világba. Ma egy meggyötört, zavaros arcot lát az, aki ránk tekint; ránk, egy válságból válságba bukdácsoló, vesztes országra. 2009. január 5-én megjelent egy Hankiss Elemérrel készült interjú a Hírszerzőben. Az értékkutató szociológus az igazságosságról nyilatkozva kifejtette, hogy a magyar társadalomnak fel kell ébrednie, az önszervezendő társadalomnak kell megszületnie Magyarországon. A magyarországi politikai osztálynak, a közéleti értelmiségnek meg kell teremtenie egyfajta reformkori szellemet. ... h*JF ±J .