Bogdányi Gábor, Fabiny Tamás, Prőhle Gergely szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 15 (2009). Különszám

Hozzászólások teológiai szemszögből - CSEPREGI ANDRÁS: Evangélikus identitás és spiritualitás

cseinket. A második olvasat szerint azért hiányzik a tartalmi meghatározás, mert a stratégia szerzői eleve nem kívántak belebonyolódni a tartalom kifejtésébe az első változat szűk keretei között, tudván, hogy az hosszú és körültekintő tisztázást kíván. Nem ismerem a szerzők szempontjait, de örülnék, ha a második olvasatot mondanák a magukénak. írásom tízezer karakteres keretén belül én sem vállalkozom arra, hogy a spiritualitás és az evangélikus identitás részletes tartalmára javaslatot tegyek, de néhány szempontot és kérdést megfogalmazok, amelyek a tartalmi tisztázást segíthetik. Az első, látszólag evidens tételem, hogy az evangélikus identitás és a hozzá kapcsolható spiritualitás tartalmilag nagyon gazdag. Ha az identitást a szellemi örökség felől vezetjük le, azt kell mondanunk: annyira gazdag, hogy komoly különbségeket, alkalmanként ellentéteket is képes integrálni. Luther és Melanchthon, Paul Gerhardt és Zinzendorf, Kierkegaard és Grundtvig, Bonhoeffer és Tillich, Ordass és Túróczy mind evangélikus identitásunk forrásai, együtt pedig igencsak dinamikus örökséget képeznek (pedig ebben a rögtönzött névsorban kizárólag férfiakat soroltam fel). Ha identitásunkhoz a világ evangélikusságának jelene felől közelítünk, akkor azt láthatjuk, hogy Észak-Amerikától Brazílián és Tanzánián keresztül Szibériáig megint csak nagyon színes képet mutat azoknak a közösségeknek az élete, amelyekkel kölcsönösen formálhatjuk egymást a nagy családon belül. Amennyire egyszerűnek tűnik a megállapítás, hogy identitásunk forrásai gazdagok, annyira nehéznek látszik ezt a gazdagságot megőrizni, elvállalni és érvényre juttatni. Manapság ugyanis, úgy tűnik, a közösségekre inkább a határok kijelölésének igénye jellemző, nem pedig a saját gazdag lehetőségeikre történő rácsodálkozás. Fontosabb számukra arra a kérdésre válaszolni, hogy kik nem vagyunk, vagy kik a mások, akik mi nem vagyunk, mint arra a kérdésre feleni, hogy kik vagyunk és kik lehetünk mi. A mi magyarországi evangélikus hétköznapjainkban ez a jelenség gyakran úgy jelentkezik, hogy az egyház megújításának, megtisztításának igényével jelentkező csoportok az evangélikus identitás egy szeletét normává emelve elvitatják a szintén evangélikus identitás más megvalósulásának evangélikusságát, ezzel egyházunk határain kívül helyezik, létében, érvényében megkérdőjelezik. Ismétlem, a közösségek képződésének és összetartásának ma általános tendenciája ez, de nekünk meg kellene próbálnunk az árral szemben úszni. Említettem korábban, hogy hivatali munkámból eredően sajátos oldalnézetből szemlélhetem sok magyarországi felekezet és vallási közösség életét: szinte mindenütt azt látom, hogy a közösségek szűkebbek és kisebbek, mint amit identitásuk forrásai lehetővé tennének számukra; ugyanakkor a legfelemelőbb és legbátorítóbb tapasztalataim abból fakadnak, ha kapcsolatba kerülhetek olyan emberekkel, akik a saját közösségük szellemi mozgásterének tágításán munkálkodnak. Világunk bezárkózó, egymástól elkülönülő, egymás számára jelentőségüket vesztett provinciákká esik szét, evangélikus identitásunk múltbeli forrásai és kortárs megnyilvánulásai mégis megerősíthetnek bennünket a széthullás trendjével szemben. Gazdagságunk lehetőség, amely kötelez. A stratégia szövegében találunk ebbe az irányba mutató mondatot, de találunk ezzel szemben állót is. A szerzők olyan spirituális kultúra kialakítását szeretnék elérni, amely „...mindenféle hátterű istenkeresőnek egyaránt támaszul szolgálhat abban, hogy lelke belső csendjében Istenre találjon" (4.1.2.). A sokféle intellektuális és kulturális _4ä