Bogdányi Gábor, Fabiny Tamás, Prőhle Gergely szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 15 (2009). Különszám

Hozzászólások teológiai szemszögből - CSEPREGI ANDRÁS: Evangélikus identitás és spiritualitás

( hozzászólások teológiai szemszögből ,„,,„„, háttér számbavétele és a másik személyére koncentráló figyelem tág mozgásteret feltételez: nincs kiábrándítóbb, mint amikor egyházi emberek ennek a tágasságnak a hiányában a másik emberre - vagy annak gondolkodásmódjára - mint párbeszédképtelenre, reménytelenre tekintenek. Három bekezdéssel később viszont (4.1.5.) a vitákban érlelődő többségi döntések végrehajtásáról szólva a szerzők sajátos korlátot állítanak. Sok kérdésre igaz lehet, hogy a többségi döntéssel a vitát le kell zárni, ilyen lehet egy egyházszervezeti változás vagy éppen a leendő székháznak a kérdése. Teológiai meggyőződésekre viszont ez a korlát nem alkalmazható. Az az igény, hogy „ [a] különböző teológiai felfogások ne egymással összecsapva, hanem egymást megértve és erősítve keressék a konszenzust", érthető és számos esetben talán megvalósítható vágy. A teológiai felfogások viszont nem mindig békíthetők ki egymással, alapvető ellentétek feszülhetnek közöttük, még az evangélikus identitás és természetesen az evangélium keretein belül is. Ilyenkor arra kell törekedni, hogy egyházunk képes legyen nemcsak elviselni a tartós különbségeket, hanem együtt is élni velük, abban a reményben, hogy a gondolati feszültségek megélése és feldolgozása elmélyítheti közösségünket, gazdagabbá és erősebbé tehet bennünket. A teológiai különbségekre is alkalmazandó elv, hogy „ [a] többség által elfogadott és támogatott döntéseket pedig (további kritizálás helyett) vállalni kell", a szabad és személyes meggyőződésben gyökerező gondolkodás halálos korlátja lehet, ahogyan azt a kötelezően elrendelt - és természetesen az akkori „látható többség" által támogatott - diakóniai teológia uralma idején megtapasztalhattuk. Számos előnye lehet egy többségi konszenzuson munkálkodó „tanítóhivatal" működésének, de ezekért az előnyökért éppen evangélikus identitásunk lényegi sajátosságát adnánk fel. Végezetül hadd fogalmazzak meg még egy gondolatot az evangélikus identitás és a spiritualitás gazdagságának értelmezéséről. Míg az identitás esetében gazdagságon a tágasságot és sokféleséget értem, a spiritualitás esetében inkább az egyszerűséget és a mélységet. A spiritualitás esetében komoly kísértésnek érzem azt a lehetőséget, amely a különböző spirituális technikák megismerésén és elterjesztésén fáradozik. A kínálat nagyon színes, és becsaphatjuk magunkat, ha ennek a színes kínálatnak a felszínén mozogva az újat és az ismeretlent hajszoljuk. A spiritualitás igazi tétje véleményem szerint inkább az, hogy mindazt, amit identitásunk keretei között elvben ismerünk, életünk gyakorlatában valóra tudjuk-e váltani. „Egy gramm gyakorlat többet ér, mint egy tonna elmélet", mondta - mások mellett - Bibó István; a spiritualitás igénye azt a kérdést szegezi szembe velünk, hogy mit tudunk megvalósítani abból, amit hiszünk, hirdetünk és tanítunk. Tudunk-e igazat mondani; képesek vagyunk-e szembenézni magunkkal és a valósággal; képesek vagyunk-e hibáinkat megvallani, és amit lehet, jóvátenni; készek vagyunk-e bocsánatot kérni és megbocsátani; végül tudunke mindezek mellett és felett Istenbe vetett reménységgel előre nézni, s közben kevésbé magunkkal, mint a minket körülvevő szenvedő világgal foglalkozni? Evangélikus spiritualitásunk kulcskérdései ezek, amelyeket éppen azért kell gyakran feltennünk magunknak és egymásnak, mert ha van evangélikusságunknak a gyökerekig visszanyúló hiánya és veszélye, akkor éppen ez az: a hit és az élet, a tanítás és a szeretet kettészakítottsága. Adja Isten, hogy a formálódó evangélikus stratégia prioritásai és részletei erre nézve is segítséget nyújtsanak!