Bogdányi Gábor, Fabiny Tamás, Prőhle Gergely szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 15 (2009). Különszám

Hozzászólások társadalompolitikai szemszögből - TAMÁS PÁL: Szakadás és folyamatosság

work jellegű „vásárlás" zajlik. Hiába kínálnak sokan zárt rendszereket, ez a nagy piac igazán a nyitott, egymáshoz viszonylag nagy szabadsággal összeválogatható spirituális szolgáltatások piaca. Az egyházak ezt érhetően eredendően nem szeretik, de látjuk, hogy ha kényszerből is, de alkalmazkodnak ehhez a környezethez. Felfogásom szerint a következő 15 évben e vonatkozásban ellentétes tendencia nem bontakozik ki, sőt ezek az „összeválogatott" spirituális szolgáltatáscsomagok még inkább meghatározóvá válnak. Egy keresztény egyháznak természetesen vannak itt „minimális", tovább nem bontható csomagjai. Azonban kérdés, hogy ezek a napi akciók, a hétköznapi részvétel szintjén hogyan alakulnak a továbbiakban. Optimistább - vagy csak a doktrínákhoz szorosabban kötődő - gondolkodók nemcsak a minimális csomagok, hanem ezek különböző bővíthető változatainak kínálati erejében hisznek. A pesszimistábbak - vagy csak a realisták - azonban úgy vélik, hogy az életvitel efemerebbé válása, az individuális életvezetési változatok bővülése, az életmódminták feltöredezése a jelenlegi programokkal kapcsolatos további engedményeket kényszeríthet ki - talán nem a spirituális magban, de annak gyakorlati megélésében feltétlenül. Én a stratégiában feltétlenül megpróbálnék elágazásos forgatókönyvekkel dolgozni. Mi történik, ha az „optimisták" és mi, ha a „pesszimisták" szcenáriói kerülnek előtérbe? Milyen pontokon bővíthető racionális megfontolásokon belül a minimumcsomag, és hol lehet a spirituális részvétel megőrzése érdekében nem szeretni, mégis elfogadni esetleg közös rituálék gyakorlati visszafejlődését? 2. A vallási piacnak a fogalom eredeti amerikai szövegkörnyezetében van egy vallási vándorlásszerű választásra utaló értelmezése is. Az emberek zöme hagyományos társadalmakban beleszületik valamilyen vallási, kulturális keretekbe, és azután azokon belül ki is tart. Azonban spirituális impulzusok, életvezetési krízisek vagy kulturális paradigmaváltás hatására, esetleg családváltásból, új házasságokból következően ez az „életfogytiglani" kapcsolat egyre gyakrabban bomlik. Egyre többen váltanak egyházat, esetleg nemcsak egyszer, hanem többször is. Korábban e mozgásnak lehettek asszimilációs jellegű indítékai is, ma már inkább újabb közösségek létrejötte vagy a régi közösségek közötti hangsúlyeltolódás miatt kerülhet ilyesmire sor. Magyarországon a '90-es években is gyakoribbá váltak ezek a váltások és globális hatások, amerikai minták terjedéséből következően valószínűsíthetően inkább szaporodni fognak, mintsem hogy fogynának a következő években. Van-e erre válasza az evangélikus egyháznak? Én itt két gyakorlati problémát látok. Először is, a nemzetközi irodalomból úgy tűnik, hogy a protestáns egyházakhoz tartozók egy vallási szabadpiacon gyakrabban váltanak egyházat, illetve közösséget, mint a katolikusok (s akkor még nem is hasonlítjuk a protestáns egyházakat az etnikailag átszínezett vallási közösségekhez, például a zsidósághoz). Tehát egy protestáns egyháznak - e séma szerint - nagyobb erőfeszítéseket kell tennie híveinek megőrzése érdekében, gyülekezeteinek erózióját fékezendő, mint más egyházaknak, vallási közösségeknek. így van-e ez Magyarországon is? Vagy az evangélikus egyház hagyományos erőtereiben mindez eddig nem vált problémává, és nem is várható, hogy az marad? Másodszor, van egy specifikus szervezeti metszete is e mozgásnak. Az így értelme-