Bogdányi Gábor, Fabiny Tamás, Prőhle Gergely szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 15 (2009). Különszám

Hozzászólások társadalompolitikai szemszögből - TAMÁS PÁL: Szakadás és folyamatosság

zett vallási piacon két egyháztípus tűnik a legsikeresebbnek, a legkönnyebben választhatónak. Az egyik az óriás egyház, izmos nemzetközi kötődésekkel, esetleg meghatározó szereppel az ország életében, sőt „államegyházként" is. Ez az intézményi hálózat nagy erővel hallat magáról a közvéleményben, az országos médiában, a nemzetközi konfliktusok kezelésében, ugyanakkor e „médiahatalom" mögött tulajdonképpen a hívők közösségeinek szintjén zömmel lazán szervezett. Elsősorban nem azért választják, mert meleg, támogató fészekként ismerik, hanem azért, mert az ország mainstream mozgását jeleníti meg. Vele szemben ott van a kisegyház, amely ritkábban kerül a médiába, talán kevesebbeknek van személyes tapasztalata róla, de nagyon szoros közösségi védernyőt kínál azoknak, akik csatlakoznak hozzá. A magyarországi lutheránusok azonban valahogy e két pólus közé esnek. Egyfelől történelmi egyháznak minősülnek, azonban létszámuk és e mögött mozgósítható erejük elmarad nemcsak a katolikus egyház, hanem a magyar nemzeti protestánsként forgalmazott reformátusok mögött is. Ma már modernizált, sokszor az országos átlagnál jobban iskolázott városi közösségeket is mozgat, de hát épp az ilyenekben nincs a kisegyházakban keresett és meglelt akolmeleg. Tehát az evangélikus egyház a magyar környezetben nem akkora, mint egy mainstream egyház, viszont nem olyan meghitt, mint az új egyházak. Az igazi szervezeti kihívás: hogyan lehet e kettős hátrányból legalább sima előnyt kirakni? 3. Az evangélikus egyháznak a történelmi Magyarországon voltak közismert etnikai kötődései. Például a felső-magyarországi németség vagy a szlovákság jó része hagyományosan evangélikus volt. A '20-as, '30-as években a nacionalista kirekesztés elől pedig sok zsidó származású polgár menekült evangélikus közösségekbe. Természetesen e gyökerek nem merítették ki a magyarországi lutheránus történelmet, mégis kínáltak számára valamilyen etnikai színezetet, amely kétségtelenül közösség- és szervezetőrző tényezővé vált. Az asszimiláció azonban olyannyira előrehaladt - vagy talán már be is fejeződött -, hogy ez az etnikai közösségépítési szál máris eltűnt. Következésképpen nélküle kell a jövő magyarországi lutheránus közösségeit építeni. És ez további kihívást jelenthet. 4. A biztonsághiány kezelése. A modern ember életvitelmodelljei számára egyre nagyobb problémát jelent a szélesebb értelemben vett biztonsághiánnyal való megküzdés. Egyre bonyolultabbá, egyre nehezebben áttekinthetővé, egyre kevésbé programozhatóvá válik az emberek körül a világ. A nagy átfogó társadalmi programok egyfelől teljesültek (nálunk rendszerváltás, európai uniós tagság stb.), azonban az azoktól várt ugrásszerű boldogságnövekedés elmaradt. A fragmentálódás itt keveredik egy furcsa megcsalatottsági érzéssel. S ez a következő évek közösségépítési programjai számára, legyenek azok egyháziak vagy világiak, talán a legfontosabb keresletet jelenti. Más szavakkal: egy közösség- vagy spirituálisélmény-szolgáltató akkor sikeres, ha ezt a biztonsághiányt részben le tudja kötni. A kérdés számomra itt az, hogy mit kezdenek az egyházak, és közöttük a magyar lutheránusok ezzel a részlegességgel. Történelmi mintáik az abszolút biztonság ígéretét kínálják. Az abszolút biztonságban azonban a mo-