Bogdányi Gábor, Fabiny Tamás, Prőhle Gergely szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 15 (2009). Különszám

Hozzászólások módszertani szemszögből - SCHERMANNÉ RAISZ KLÁRA: A lelkészek munka- és életminőségéről

latlan, drágán fenntartható és nehezen felújítható, nagyméretű" ingatlanokra. Sőt ezek esetleg már gyakorlatilag megszűnt gyülekezetek tulajdonai (például elnéptelenedett falvakban). Ebből a helyzetből igen komoly jogi konfliktusok származhatnak. 6.1.3.1. „A lelkészek munka- és életminőségének javítása". Én személy szerint ezt a pontot találtam a legérdekesebbnek. Egyes javaslatainak megvalósításához érzésem szerint csak elhatározás kell (például rendszeres egészségügyi szűrés - bár lehet, hogy naiv vagyok, és ennek pénzügyi akadályai vannak). Csak elhatározás kérdése, és az elhatározást követő január elsejétől működik a felülről lefelé egyeztetett rendezvény-előkészítés is. A beszélgetős alkalmak megszervezése a felgyülemlett strukturális és személyi feszültségek kibeszélésére szintén csak elhatározás kérdése. Az utóbbi időben sok szó esik arról, hogy a lelkészek szabadságolása a rendszeres vasárnapi szolgálatok miatt problematikus, és ez pszichológiai problémákhoz vezet. Én ismerek nem egy olyan, pályájának feléhez közeledő lelkészt, aki eddig még egy vasárnapot sem hagyott ki, mégis boldog és kiegyensúlyozott. Egyszerűen hét közben és vasárnap délután minden lehetséges időt kihasználnak a családjukkal való együttlétre, sőt velük együtt az otthonról történő kimozdulásra. Persze ez nem tökéletes megoldás annak, aki hosszabb külföldi nyaralásra szeretne menni. És nem megoldás betegség esetére. Viszont a különféle szabadságok (évi rendes szabadság, egy-egy szabad vasárnap, váratlan betegség) esetén (egy-egy szolgálatra vagy hosszabb ideig tartó ott-tartózkodásra) hívható helyettes is nagyobb nehézség nélkül megoldhatónak tűnik. Tudtommal a 20 év előtti lelkészhiány mára lelkésztöbbletbe ment át. így megoldható lenne, hogy azok a fiatal lelkészek, akiket ideiglenesen nem sikerül elhelyezni, egy vagy több egyházmegye „helyettes" lelkészei legyenek, vagy hogy több helyettes lelkész dolgozzon a püspöki hivatal irányítása alatt. (Az utóbbi verzió azért lenne jobb, mert több helyettessel jobban meg lehetne oldani olyan váratlan problémákat, hogy egy lelkész már elutazott nyaralni, egy másik gyülekezet pedig ekkor kér sürgős helyettesítést váratlan betegség, baleset vagy akár haláleset miatt.) Ennek a rendszernek a helyettesítések megoldásán túl két további előnye is lenne. Egyrészt az „állástalan" lelkészek is lelkészi munkát végeznének, nem esnének ki a teológián szerzett ismeretekből és igehirdetési gyakorlatból a püspöki hivatalban vagy az országos egyháznál végzett adminisztrációs munka közben, másrészt a helyettesítések közben több gyülekezetben megismernék őket, így a végleges elhelyezkedésük is könnyebb lenne. Ebben a pontban szerepel a legizgalmasabb - és szerintem legbonyolultabb - feladatmeghatározás is: „képességekhez mért munkaterhelés és egységes lelkészi fizetés". Már az első fele is problematikus. Az még rendben van, hogy a képességek különbözők, és Isten adományai, nem érdem és nem bűn, tehát - keresztyének között - ne díjazzuk és ne jutalmazzuk. De a képességek között nem szerepel a szorgalom. Ha az egyik lelkész még napi négy órát se dolgozik a gyülekezeti ügyekkel kapcsolatban, hanem esetleg egyéb pénzkereséssel vagy egyéni hobbijával foglalkozik (esetleg iszik! - ez is létező probléma egyházunkban), a másik pedig rendszeresen éjszakába nyúlóan dolgozik, próbál minden hozzá fordulónak és minden feladatának eleget tenni - ilyen esetben az egységes lelkészi fizetést valahogy erkölcstelennek érzem.