Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 14 (2008) 1-2. sz.
A gondolat vándorútján - BALÁZS MIHÁLY: Megjegyzések János Zsigmond valláspolitikájáról
nagyon óvatosan kellett kezelni a vallás dolgát. Andrea Morosini egy feljegyzéséből tudunk ugyanis arról, hogy Velencét is elérte az a Bécsből vezényelt propaganda, amely azt hirdette, hogy János Zsigmond a kereszténység ellenségévé vált. A feljegyzés szerint az uralkodó a Biandrata baráti köréhez tartozó, Krakkóban élő üzletembert, Prospero Provanát küldte a dózse kormányához. A dokumentumot kivonatoló Jászay Magda szerint a követ hangsúlyozta megbízója „hithűségét és békevágyát, és Velencét a pápával és a francia királlyal együtt közvetítésre kérte fel Miksánál". 25 Úgy gondolom, a Gromónál olvashatóknál korábbi konvertálást dokumentumok egész sorával zárhatjuk ki. Hadd emlékeztessünk arra, hogy 1563-ban a Ferdinánd megbízottaival folytatott tárgyalásokon János Zsigmond katolicizmusával kapcsolatban semmifajta kétely nem merült fel a bécsi udvarban. A magyar tanácsosok 1563 júliusában úgy nyilatkoznak, hogy a vallás ügyében Erdélyből érkezett javaslatok elfogadhatóak, az erdélyi oldalról pedig nem merült fel kifogás azon kitétel ellenében, hogy a Habsburg-ház valamely leánytagjával kötendő házasság okán János Zsigmondnak állhatatosan ki kell tartania a katolikus hitben, hozzá kell járulnia ahhoz, hogy felesége is megmaradhasson abban, gyermekeiket katolikusnak kell nevelnie, és amennyire lehetséges, törekednie kell arra, hogy alattvalói katolikusok legyenek. 26 A Gromónál olvashatókat alátámasztják más források is. Szikszai Fabricius Balázs a kolozsvári iskola nevében dicsőítő költeményt írt az 1564. évi hadisikerek köszöntésére, és műve talán összefüggésbe hozható az 1565 januárjában tartott országgyűléssel is. Szikszai Fabricius a győzelmeket azzal magyarázza, hogy az Isten máris kinyilvánította szeretetét a fejedelem iránt, hiszen elvetvén a pápisták hamis istenségét, az igaz Isten megismerésének támaszává vált. 27 Úgy tűnik, ilyen információkkal rendelkeztek a külföldiek is, hiszen a János Zsigmond és Szolimán szultán között lezajlott találkozóról írott beszámoló szerint a francia követ szükségesnek tartotta kinyilvánítani örömét afelett, hogy a „fejedelem az evangéliumnak tudományát vötte volna, és a pápistaságból kivetkezvén..." 28 Úgy vélem, összhangba hozhatók ezzel az 1560-as évek valláspolitikai intézkedéseiről megőrződött információk is. Emlékeztetnék arra, hogy a későbbiektől eltérően az 1564-es enyedi zsinaton, ezen az erdélyi protestantizmus története szempontjából sorsdöntő összejövetelen János Zsigmond még nem vett részt. Nem tudjuk, mennyire hitelesek, és mennyire felekezeti elfogultságból következnek a későbbi szász történetírók azon megállapításai, hogy a fejedelmet csak Dávid Ferenc mesterkedései vitték rá az esemény megrendezésére, az azonban tény, hogy az összejövetelen Biandrata elnökölt az uralkodó megbízásából, s a felolvasott uralkodói levél egyértelműen távolságtartásról tanúskodik. Mindaz, ami itt történt, a magyar és a szász protestáns egyházak végleges szervezeti különválása, Biandratának a külföldi tapasztalatokra támaszkodó és távlatos, már az elkövetkezendő lépéseket megtervező elgondolása alapján történt. A távolságtartásból arra következtethetünk, hogy az uralkodó ezt az országa nyugalma szempontjából persze fontos intézkedést mégiscsak a protestánsok ügyének tekintette, így aztán az 1564 júniusában tartott országgyűlés még nem intézkedik a új intézmények létrehozásáról Gyulafehérvárott vagy másutt. Az utoljára még latin nyelven megfogalmazott törvény a protestantizmus végleges szervezeti kettéválását szentesíti:
