Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 14 (2008) 1-2. sz.

A gondolat vándorútján - PINTÉR GÁBOR: Fides et potestas III.

uralkodó - megjelenése talán a renovatio imperii gondolatára utal. Az a megoldás pedig, hogy egykorú - római, ill. karoling - darabokat használtak fel, valószínűleg az eszmei igazság megerősítésére volt hivatott (másként, de némileg hasonlóan, mint pl. ereklyék esetében láthatjuk). A kegytárgy minősége és mondandója nyilván hozzájárult ahhoz a - föltehetően téves - elképzeléshez, hogy III. Ottó császár ajándékáról van szó, melyet Nagy Károly sírjának felnyitása alkalmából adományozott a palotakápolnának. Ötödik kép: A Lothar-kereszt részlete: I. Lothar kristályba vésett képe. Valószínűleg a 9. sz. közepe. Hatodik kép: Csontfaragvány. 11. sz. eleje. Rozmárcsont. Magassága: 9,6 cm. London, Victoria and Albert Museum. A megdicsőült Krisztus mandorlában. A faragvány - minőségén kívül - azért figyelemreméltó, mert olyan Krisztus-ábrázolás, amely egyben a karoling uralkodók - közel két évszázaddal korábban kialakult - ideálképét is őrzi. Hetedik-nyolcadik kép: Kétoldalas miniatúra. 10. sz. vége. Pergamen, festés, aranyozás. Méret: mindkét oldalon 31,5 x 25 cm. Bamberg, Staatsbibliothek. A provinciák (Itália, Gallia, Germania, Sclavinia) ajándékokkal hódolnak a császár előtt, aki baldachin alatt, egyházi és világi előkelők gyűrűjében fogadja őket. A kétoldalas miniatúrát később egy 11. századi Iosephus Flavius-kódexbe kötötték, s egyelőre nem lehet tudni, hogy eredetileg mihez tartozott. A jelenet ismertebb párja III. Ottó Evangeliariumában (München, Bayerische Staatsbibliothek) található. Az utóbbi ábrázolás ugyan kiérleltebb stílusú, de a bambergi kép jobban visszaadja a császár ifjúságát, másrészt - a bíbor öltözék által - a későrómai asszociáció is erőteljesebben érződik rajta. Kilencedik kép: III. Ottó Evangeliariumának borítótáblája. 1000 körül. Arany, elefántcsont, drágakő, gyöngy. Méret: 34,7x24,5 cm. München, Bayerische Staatsbibliothek. Császárrá koronázása után III. Ottó ritkán időzött az Alpoktól északra, így ott alig maradt fenn olyan tárgy, amely közvetlenül az ő személyéhez kapcsolható. A képünkön látható borítótábla - a Lothar-kereszthez hasonlóan - igen erős bizánci kapcsolatra vall: az ékkőfoglalatok jellege, s mindenekelőtt az elefántcsontból faragott jelenet - Mária elszenderedése - stílusa olyan színvonalon tükrözi Konstantinápoly jelenlétét, amelyet I. és II. Ottó korában még, II. Henrik idejében már alig tapasztalunk. Tizedik kép: Egész oldalas miniatúra III. Ottó Evangeliariumából. 1000 körül. Pergamen, festés, aranyozás. München, Bayerische Staatsbibliothek. A kódex az Ottó-kori miniatúrafestészet csúcsteljesítménye; valószínűleg a reichenaui kolostorban készült. Két fő részét a kánontáblák, ill. a négy evangélium alkotják. Képünkön a nagycsütörtök esti lábmosás látható. A stílus - akár a rajzban megnyilvánuló ritmusérzéket, akár a színezést tekintjük - roppant kiérlelt, másrészt a nyugati, bencés hagyományban gyökerezik; így nem mutatja Bizánc közvetlen jelenlétét, amelyet a borítótábla fém-, ill. elefántcsont-megmunkálásán láthattunk. Tizenegyedik kép: A hildesheimi Mihály-templom délkeleti irányból. 1010-1033 között épült. Bernward a gyermek III. Ottó kancellárja és egyik nevelője, később hildesheimi püspökként kora egyik legnagyobb építkezője volt. A tőle alapított bencés kolostor temploma az idők folyamán - különösen a második világháborúban - ugyan súlyos károkat szenvedett, de helyreállították. így a Mihály-templom a szász-korszak legnagyobb szabású ma is látható emléke, a világörökség része. Kiemelkedő fontosságát annak is köszönheti, hogy összekötő kapocs a karoling és a román templomépítészet között. Sajátosságait a képünkhöz mellékelt kis alaprajzon jól láthatjuk. Tizenkettedik kép: A Mihály-templom főhajója és szentélye. A belső tér harmóniájáról, az arányokban tetten érhető geometriai érdeklődésről és az épület jelképrendszeréről számos művészettörténész írt. Többek közt kimutatták a hajóhossz és a négyezet hossza közti arányt: a hajóban az oszlop- és pillérelrendezés alapegysége (két oszlop, egy pillér) pontosan megfelel a négyezet oldalhosszának. Maguk az oszlopok ugyanakkor szenteket jelképeznek: „Aki győz, oszloppá teszem azt az én Istenemnek templomában." Qel 3,12a) Valamennyire képünkön is érzékelhető a Westwerk: e karzatos, kívülről is jól elkülönülő, a bejárat fölé emelt építmény a karoling kortól kezdve lett általánossá Németország fontosabb templomaiban. Többen a sajátegyházi rendszerrel hozták összefüggésbe: a templom alapítója itt foglalt helyet a szertartás idején. A Westwerknek azonban ősibb értelme is van: ez az erődszerű építmény magának az ördögnek a távoltartását is célozza, ezért gyakran Mihály arkangyalnak emeltek benne oltárt. A hildesheimi boltívek peremén látható - a sima háttéren remekül érvényesülő - vörös-fehér sávozás valószínűleg a córdobai nagymecset hatása; ez a fajta díszítés később az oszmán-török építészetben érvényesült leginkább.