Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 14 (2008) 1-2. sz.
Seminarium Ecclesiae - KICSI VALÉRIA: Keresztény közösségek Törökországban
rozták meg, ami azt jelentette, hogy a nem muszlimoknak akár tízszer annyi adót kellett fizetniük, mint a muszlimoknak. (Eredetileg még az is felvetődött, hogy a muszlimok egyáltalán ne fizessenek adót.) Kezdetben két adófizetői jegyzéket állítottak össze, egyet a muszlimok és egyet a nem muszlimok számára, később külön jegyzékre kerültek a külföldiek és a dönmék (az iszlámra áttért zsidók). A külföldiek ugyanannyit, a dönmék kétszer annyit fizettek, mint a muszlimok. Aki fizetésképtelenné vált, munkatáborba került. Egy 1944. márciusi törvény végre törölte az adóhátralékokat, így szabaddá váltak a munkatáborok lakói is. * * * A mai Törökországban a keresztény kisebbségeknek számos közös nehézséggel kell szembenézniük. E nehézségek részben abból adódnak, hogy a lausanne-i békeszerződés értelmezésekor a mindenkori török kormány csupán három nem muszlim csoportot vesz figyelembe: az örmény egyház híveit, a görög ortodoxokat és a zsidókat. Vagyis a török állam vonakodik attól, hogy a többi nem muszlim felekezetet elismerje. Tény azonban, hogy a mai Törökországban 10 hozzávetőleg 65-70 ezer örmény keresztény, kevesebb, mint négyezer görög ortodox és 20-23 ezer zsidó mellett 15 ezer szír keresztény (asszír), háromezernél több Jehova tanúja, valamint háromezer protestáns él; ezeknél jóval kisebb lélekszámú a bolgár ortodoxok, a kaldeusok, a nesztoriánusok, a grúz ortodoxok, a maroniták és a római katolikusok száma. 11 (Az utóbbiak esetében - a Törökországban élő külföldi, nem török állampolgárságú személyeket is figyelembe véve - 30 ezres közösségről beszélhetünk; de a külföldiek jelenléte hasonlóan megnöveli a protestánsok számát is.) A török államigazgatás természetesen nem tagadja ezeknek a közösségeknek a létezését - annál is inkább, mert a török személyi igazolványban a vallási hovatartozást is feltüntetik -, de a jogi értelemben vett elismerésük kétséges, vagyis a közösségek nem rendelkeznek törvényes státusszal. Ebből a szempontból az örmény és a görög egyház helyzete némileg ugyan eltér a többiekétől, de a mindennapi gondok általában hasonlók. A kisebbségek közösségi jogaikat leginkább az önmaguk által működtetett, úgynevezett vallási alapítványok révén gyakorolhatják. Vagyis a korábban említett Vallási Alapítványok Altalános Igazgatósága felügyeli és szabályozza a nem muszlim vallási csoportok és a hozzájuk kapcsolódó templomok, kolostorok és más egyházi ingatlanok (iskolák, kórházak, árvaházak) működését és tevékenységét is. Jelenleg az igazgatóság 161 ilyen alapítványt ismer el: közülük mintegy 70 görög ortodox, kb. 50 örmény keresztény, 20 zsidó; vannak továbbá szír keresztény, kaldeus, bolgár ortodox, grúz ortodox és maronita alapítványok is. Számos vallási csoport - leginkább a görög és örmény közösség - veszített el jelentős ingatlanokat, melyeket az állam kisajátított. Az el- és kivándorlás következtében ugyanis számos ingatlan használaton kívül került. A török jog szerint ilyen esetben az illetékes felekezet tulajdonlása megszűnik, s a javak sorsáról a Vallási Alapítványok Általános Igazgatósága dönt. Másrészt az igazgatóság veszi át az irányítást azoknál az alapítványoknál, ahol a kedvezményezett közösség létszámcsökkenése miatt nem tud-