Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 14 (2008) 1-2. sz.

Seminarium Ecclesiae - KICSI VALÉRIA: Keresztény közösségek Törökországban

nak felügyelőbizottságot választani. Azokon a területeken pedig, ahol az adott kisebbség lélekszáma jelentősen csökken, az állam kisajátítja az ingatlanokat. Az említett 161 kisebbségi alapítványnak joga van ingatlant szerezni, és az igazgatóság néhány száz ilyen kérelmet jóvá is hagyott. Ugyanakkor a törvények nem teszik lehetővé az alapítványoknak, hogy a több száz, korábban (pl. az 1935. évi összeírások után) államosított ingatlant visszaszerezzék. Arra sincs mód, hogy harmadik fél kezén lévő alapítványi vagyonukat saját nevük alatt bejegyezzék. Az ingatlanokon felújítási munkákat csak a helyi kulturális örökségért felelős hatóságok engedélyével lehet végezni; de az ilyen szándék elé számos bürokratikus akadályt gördítenek, különösen a szír keresztény és az örmény ingatlanok esetében. Például az ország egyik felében élő hittestvérek nem támogathatják az ország másik felében élőket. Mivel a hagyományos örmény és szír területek általában keleten vannak, viszont számos tehetséges vállalkozó ma már a gazdaságilag jóval fejlettebb nyugati részekre települt át, ez a szabály is alaposan megnehezíti egy-egy ingatlan állagmegóvási munkáit. Azonban új ingatlanra is nehéz szert tenni. A török nemzetgyűlés 2003-ban módosította az építési törvényt, s az addig használt „mecset" helyett az „istentiszteleti hely" kifejezést alkalmazta. E szempontból tehát lehetséges a nem muszlim istentiszteleti helyek alapítása. Az alapítás történhet építés, vásárlás, bérlés útján, de itt ismét gondot jelent a keresztény közösségek jogi státusza. Természetes személy ugyanis nem kezdeményezheti istentiszteleti hely alapítását. Egy közösség csak azután teheti ezt, ha előbb társaságként vagy alapítványként bejegyeztette magát; de akkor is csak olyan helyen, ahol követőinek száma elér egy minimális szintet. Hogy ez a minimális szint mit jelent, egyértelmű és világos meghatározás híján az állam (illetve az illetékes önkormányzat) dönti el. Jelenleg az a legelterjedtebb gyakorlat, hogy az adott közösség egyik tagjának lakásában, esetleg irodájában tartják az istentiszteleteket és más összejöveteleket. A vallásoktatás helyzete meglehetősen szomorú. A hatályos törvények szerint a vallásoktatás az állam feladata, mely a Vallási Ügyek Elnöksége révén tesz eleget e kötelezettségének. A keresztény egyházak (pontosabban az örmények, a görögök, a szírek, a katolikusok és a protestánsok) saját épületeikben tarthatnak a gyermekek számára hitoktatást. Az alkotmány az általános és középiskolákban kötelezővé teszi a vallási és erkölcsi órákat, de a vallási kisebbségek számára nincs külön felekezeti hitoktatás. A kormány álláspontja szerint a vallási órák tárgyalják a világvallásokat, ezért fölösleges külön hittanóra a kisebbségek számára. A hivatalosan elismert kisebbségek tarthatnak fenn saját iskolákat, természetesen az oktatási minisztérium felügyelete alatt. A hatályos jog szerint az ilyen intézmények helyettes vezetőjének muszlim személyt kell kinevezni. (Állítólag e helyetteseknek sokszor nagyobb hatalmuk van, mint az igazgatóknak.) A felekezeti iskolák tanrendje tartalmazza a felekezetnek megfelelő vallásoktatást is. Felsőoktatási intézmények létrehozásáról nincs szó. Az örmény és a görög egyház szemináriumait még az 1970-es években bezárták, és a török állam máig sem engedé-