Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 14 (2008) 1-2. sz.

Figyelő - TOMPOS LILLA: Mecsetlámpa, madár, skorpió Oszmán-török szőnyegek... In memóriám Batári Ferenc. (iparművészeti Múzeum 2007. szeptember 18. - 2008. végéig)

utolsó útra a főnemeseket sem öltöztették színes, aranyos, nagyúri pompába; reprezentatívabb, de köznapi fekete öltözékben helyezték őket nyugovóra. Illésházy öltözete is ezt a szokást követi: térd alá érő fekete dolmányból, forgós süvegből, szűk szárú nadrágból és bokáig érő sárga csizmából áll. Egyetlen szokatlannak tűnő elem a piros tulipánokkal, zöld levelekkel kivarrott keszkenő, amelyre rákulcsolták a halott egymásra tett kezeit. Asszonyok és leányok öltözetéhez a kézbe való kendő szinte elmaradhatatlan - csipkés és csüngős változatával örökítették meg az asszonyokat portréikon -, így természetes, hogy a ravatalon is hozzátartozott a halotti pompához. Hímzett, aranyos, skófiumos patyolatkeszkenőt adott jegyesének az esküvő előtt a menyasszony, de a menyegző „násznagya, vőfélye, örömmondója, asztalnoka és pohárnoka" is hasonló ajándékban részesült. A halott urak kezébe helyezett keszkenő azonban nem valós, hajdani jegyajándék, hanem jelképes értelmű: a Krisztussal való „lelki jegyességre" utal. Ezt a feltételezést a katolikus és protestáns halotti beszédekben megtalálható fordulatok is alátámasztják. Az alábbiakban a témát feldolgozó Szabó Péternek A végtisztesség című, 1989-ben kiadott művéből idézünk. Szőnyi N. István 1690-ben, Kolozsvárott kelt, Hlye-Falvi Jánost a Keresztény Reformata Ecclesiának kegyes Curátorját búcsúztató halotti beszédének egyik mondata így hangzik: „Közelítvén halálod órája, közelit az Úr Jesus Christus mennél bellyebb mégy az halálba annál inkább tompulnak az érzékenységek, el-alußnak á' fájdalmak, elmédet el-elveßed é világrul s minden ßerelmesidrul. Mert ßerelmes Vőlegényed az Úr Iesus immár jelen vagyon Sz. Angyalival." A portrétól továbbindulva az oszmán-török szőnyegek színvilágától eltérő, a kék, vörös, sárga alapot mellőző, színezetlen, fehér gyapjúfonálból csomózott szőnyegek sorakoznak. Díszítő motívumként általában csupán néhány színből - mangánlilából, zöldből, rózsaszínből - csomózták be a geometrikus, állatalakokat formázó mintákat, amelyről egy-egy típus az elnevezését is kapta. E szőnyegek többnyire kisebb méretűek, technikai szempontból is gyengébbek, azaz a kisebb csomósűrűség jellemző rájuk. Készítésüket a korábbi szakirodalom Usak városához kötötte, ma azonban már ismert, hogy a közeli Szelendiben készültek. A tükörben a madáralakot idéző geometrikus motívumokat függőleges és vízszintes sorokba rendezték, így a csőrükkel és farktollukkal egymáshoz kapcsolódó állatalakokból hálózatot alkottak. A madarak által közrezárt közel négyzetes felületet rozettákkal töltötték ki, míg a szőnyegek bordűrjét a Kínából származó felhőszalagok hullámzó sorával díszítették. A motívumok sárgák és barnásvörös árnyalatúak. Ebbe a csoportba tartozik a rákos vagy skorpiós típus is, amelynek motívumait a legújabb szakirodalom két egymással szembeforduló, küzdeni készülő, viaskodó állatalaknak véli. Ez a típus viszonylag ritka, az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében egyetlen darab található belőle. A skorpiókat az alapszínekből komponálták, vörös, sárga és kék színekben. E mívesen előállított szőnyegektől eltér a múzeum „golyós" mintázatú szőnyege. Bordűrje sakktáblamintás; a mihrabot egy kosszarvban végződő, sátortetőt formázó imafülke vörös teteje imitálja. A tükörben - kissé rendezetlen sorokban - láthatók egymás alatt a sötétbarna hármas golyók: egy-egy ilyen motívum - az úgynevezett „csintamani" - valójában buddhista eredetű szimbólum. Szőnyegünkön a rajz pontatlan, a csomók iránya nem egyezik a mintázatéval. Ezért feltételezhető, hogy nem Sze-