Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 14 (2008) 1-2. sz.

Figyelő - HORVÁTH PÁL: A „történeti" és az „igazi" (Joseph Ratzinger/XVI. Benedek: A Názáreti Jézus)

A „történeti" és az „igazi" Joseph Ratzinger / XVI. Benedek: A Názáreti Jézus (Szent István Társulat, Budapest, 2007) E mű igazi pikantériáját első pillantásra az adja, hogy ritka az olyan eset, amikor egy hivatalban lévő római püspök egyházfői ténykedéséből fakadó írásos megnyilatkozásain túl önálló, tudományosan és spirituálisán is igényes, rövid idő alatt sikerkönywé váló kötettel lép a nyilvánosság elé, az alkalom rendkívüliségét pedig csak fokozza, hogy ezt nem akármilyen hittani vagy lelkipásztori témát tárgyalva, hanem egy Jézus-könyv, egy Jézus-értelmezés formájában teszi. Némi magyarázattal persze szolgál az eset rendkívüliségére, hogy Joseph Ratzinger az utóbbi évtizedek egyik legkiemelkedőbb katolikus teológusa, közel negyed századon keresztül a Hittani Kongregáció prefektusa, olyan elméleti ember, aki pápaként eddig megjelent körleveleiben is inkább értekezik, mint tanít, és egyetlen nyilvános szereplése során sem tud vagy akar megszabadulni a tudós pápa szellemi alapállásától. Maga a Jézus személyét és a róla szóló evangéliumi hagyományt elemző mű egyébként egy kétrészes vállalkozás első, Jézus életét nyilvános fellépésétől letartóztatásáig elemző része, amelynek középpontjában a tanító Jézus alakjáról való elmélkedés és töprengés áll. Saját szándéka szerint a szerző nem az újszövetségi történetkritikai introdukciók és exegézisek számát akarta írásával szaporítani, de műve tartalmával és hangnemével a romantikus vagy jámbor és kegyes Jézus-történetek világától is messze áll. Talán a leginkább olyan intellektuális és spirituális elemzésnek tekinthetjük írását, amely a jézusi lét egzisztenciális mélységeinek megértésére törekszik, a hívő látásban valóságosan megelevenedő Mestert kíséri végig tanító működése állomásain, de nem zárkózik el a szűken szaktudományos exegézis eredményei elől. Az utóbbi évtizedek szakirodalmából Ratzinger elsősorban katolikus exegéták, Heinz Schürmann, Rudolf Schnackenburg és Joachim Gnilka írásaira reflektál, de nem mellőzi olyan protestáns tudósok meglátásainak mérlegelését sem, mint Rudolf Bultmann vagy Joachim Jeremias. Saját olvasási módját e szerzők gondolatainak elemzése mellett leginkább a kánoni exegézis módszerével rokonítja, amely a Jézusról való sugalmazott beszédfolyamat egészét szemlélve nem pusztán Jézus saját szavainak (ipsissima verba), hanem saját hangjának (ipsissima vox) meglelésével a történeti rekonstrukció kereteit szétfeszítő, a Názáreti alakját a maga istenemberi valóságában meglelő és megérteni akaró értelmezési mód. Ebből következik az is, hogy bizonyos értelemben Ratzinger konzervatív, a Szentírás szavát és az értelmezési hagyományt egyaránt komolyan vevő olvasatát kínálja Jézus tanítása megértésének és befogadásának, hiszen tudatosan nem a történelemből, hanem a hit felől közeledik a Názáreti alakjának és tanításának megértéséhez. Ebből a megközelítésből adódik, hogy szerzőnk a Jézusról szóló evangéliumi tanúságtételekben az ember szerzők beszámolói mellett Isten szava teremtő, megtartó és formáló erejének vizsgálatát és Jézus istenemberi természetének az evangéliumi elbeszélést alapvetően alakító, radikálisan rendkívüli mivoltát tekinti meghatározónak, a dokumentumok mögött és azokon túl Jézus hitének és a Jézusban való hitnek a mélységeit is bevonva elemző és elmélkedő gondolkodásának körébe.