Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 14 (2008) 1-2. sz.

Figyelő - HORVÁTH PÁL: A „történeti" és az „igazi" (Joseph Ratzinger/XVI. Benedek: A Názáreti Jézus)

....... .... Ennek az elvi alapállásnak megfelelően Ratzinger Jézus-értelmezésének kiindulópontja a Názáretinek mint a Tórában és a Prófétákban megígért új Mózesnek az alakjából indul ki, és Jézus életét, nyilvános működését eleve a Fiúból, a benne és általa jelenvalóvá váló krisztológia szemszögéből tekinti. Másképpen fogalmazva vitatja annak a történetkritikai módszer lényegéhez tartozó megkülönböztetésnek a tarthatóságát, amely éles különbséget tesz Jézus történeti személye (amilyen valójában volt) és a hit Krisztusának (amilyenként az újszövetségi hagyomány alakját értelmezi) az egyház hitében rögzült portréja között. Mivel Martin Kahler óta közismert, hogy e megkülönböztetést elfogadva és a hit Krisztusának az evangéliumokban megrajzolt portréja felől közeledve Jézus valódi alakja lényegében mindig elérhetetlen marad, olyan teológiai szemléletre és premisszákra van szükség, amelyek elkerülik a történetkritikai módszer abszolutizálásában rejlő csapdát. Ratzinger nézete szerint olyan teológiai kiindulópontot kell tehát találnunk, amely a Jézus önértelmezéséből hitelesen és közvetlenül fakadó hitnek, nem pedig a hit fényében utólag értelmezett róla szóló tanúságtételnek tekinti az evangéliumi hagyományt, az ősegyház ősi, eredeti, hitelesen jézusi krisztológiáját. Mindez a szerző szándéka szerint nem a történetkritikai kutatás értékének alábecsülését jelenti, hanem eredményei nagyvonalú felhasználását egy saját maga által megformált és környezetének feltárt Jézus-kép megrajzolása és mind teljesebb megértése érdekében. Ismét másképpen fogalmazva: ne elégedjünk meg azzal, hogy az evangéliumokban Jézusnak a szent szerzők által megalkotott képét keressük, hanem - lényeges igeszakaszokat kiemelve - keressük azt a tudatosan megalkotott önarcképet, amelyet maga a Názáreti hagyott tanítványaira, követőire. Ezt az elemzésre és elmélkedésre érdemes krisztológiai tartalmat hordozza már a Keresztelő fellépésének és Jézus Jordánban való megkeresztelkedésének epizódja is, amelyben a „szeretett fiú" közössége az Atyával nem pusztán a keresztségben való megtisztulást és meghívást, hanem a kereszthalál és vele a megváltás, a kiengesztelés elővételezését is jelenti, és eleve kiemeli Jézus belső, lelki, tudati és öntudati történéseit a mi szokványos pszichologizáló megközelítéseink világából. Jézus megkísértéseinek elemzése Ratzinger gondolatmenetében Krisztus és az Antikrisztus örök drámájának expozíciója, a hit és a hitetlenség Jézussal, a Fiúval a világba kézzelfoghatóan aláereszkedő alternatívájának megfogalmazása, a megkísértés, az istennélküliség és istenellenesség örök, Szolovjev által egzisztenciálisan értelmezett története, amellyel Jézus nyilvános működésének első pillanatától a „betelt az idő, és elközelgett az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban" üzenetet, tanításának alapját és lényegét szegezi szembe, és finoman elhárítja azokat a világunkban egykor és ma is gyakori próbálkozásokat, amelyek a jézusi küldetést valóságunk társadalmi, szociális, politikai vagy morális jobbításának küldetésére igyekeznek - úgymond evangéliumi alapon - redukálni, aktualizálni. Isten királysága Jézus tanításában nem eszkatológikus vagy apokaliptikus valóság, hanem a Messiás önértelmezése, amelynek lényege az Atya és a Fiú közötti bensőséges kapcsolat, amelyben saját megváltó küldetéséről, Isten közöttünkvalóságáról beszél. Isten uralma és országa Jézus tanításában nem a kor várakozásainak megfelelő apokaliptikus vízió, eszkatológikus messianista prófécia vagy szekularizált történetteológia, hanem Isten radikális belépése az