Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 14 (2008) 1-2. sz.
Figyelő - BÉRES TAMÁS: Öntet, salakíz, szabadság. Beszélgetőkönyv Böhm Károly axiológiájáról (Kissné Nóvák Éva: A szellem arisztokratája)
Credo 2008/1-2 hivatásos filozófusként, mialatt „rátalált" a kor filozófiai nóvumaként kínálkozó értékelméletre. Ezt bizonyítja az is, hogy Böhm értékelmélete sohasem vesztette el - az első kötetekben kifejtett - antropológiai centrumát. Ráadásul a konkrétabb értékelmélet és az alapjának tekintett antropológia kapcsolata az új kötetelrendezés esetében még mindig a protestáns szisztematikus teológiának azt a jellemző szemléletét idézi fel, amely a dogmatika és etika elválaszthatatlanságának, az utóbbinak az előbbiből való dinamikus levezethetőségének a tételéből indul ki. Az ifjúkori egzisztenciális válság kristálytiszta és életre szóló lezárása kellő alapot biztosított Böhm ama szándékának, hogy a választott tudományágat annak saját szabályai szerint és a legmagasabb szinten művelje; úgy, hogy az ne keveredjék össze a teológiával. E szándékában nem sokkal később megerősíthette a rá nagy hatást gyakorló Ritschl felfogása is. A göttingeni dogmatikus a korabeli teológiai gondolkodás elterjedt irányzatai (neohegelianizmus, közvetítő teológia, biblicizmus, konfesszionalizmus) közt önálló és jelentős helyet foglalt el pozitivisztikus felfogásával, amely szemben állt mind a metafizikai, mind a pietista teológiával. Metafizika-ellenességéből fakadóan Ritschl száműzte az istentant (a protestáns orthodoxia hagyományos de Deo fejezetét) a metafizikából, de ellenezte a filozófiai istentan teológiai bevezetését is. 15 Az Ember és Világában is megfigyelhető mind a puszta metafizika, mind a pietizmus vagy az ennek lényegét leginkább megközelítő filozófiai terminológiával: szupranaturalizmus 16 - elutasítása. Ebből azonban nincs okunk arra következtetni, hogy Böhm hűtlenné vált volna saját, pozsonyi éveiben hozott tisztázó döntésének másik megállapításához, és akkoriban kikristályosodott vallási jellegű beállítottsága ne válhatott volna filozófiai rendszere felépítésének lényeges személyes motívumává. Böhm főművéről annyit mindenesetre megállapíthatunk, hogy az a teológia diszciplináris formájában kifejtett filozófia. Ezt a megállapítást alátámasztani látszik az a mondat is, amelyet Ungvári Zrínyi Imre mottóként idéz Ravasz László visszaemlékezéséből: „[Böhm] álláspontjánál fogva teológiaellenes volt, de azért hangsúlyozta: nem lesz jó filozófus, aki nem tanul systhematica theológiát, mert a rendszerezést azon lehet megtanulni." 17 Béres Tamás Jegyzetek 1 Hartmann tanulmányának címe Der Wertbegriff und der Lustwerk. Böhm akadémiai székfoglalójának Az értékelmélet feladata és alapproblémája címet adta. 2 Böhm Károly: Az Ember és Világa. Philosophiai Kutatások. 1—6. köt. http://mek.oszk.hu/01100/01146/ (A továbbiakban: EV) 3 Kissné Nóvák Éva: A szellem arisztokráciája. Kossuth Kiadó, Budapest, 2005. 48. o. (A továbbiakban: KNÉ) 4 „Nemességében rejlik tisztasága, mintegy rassetypusa, mely idegen salakot magán meg nem tűr; kiválósága folytán független mindentől, a mi másnemű. Ébren áll szabadsága s ezzel övé az uralom vagyis »a hatalom és dicsőség mindörökké*. A merre ő érvényesül, ott pusztul az alacsonyság, uralkodik a kosmikus nemesség; ő az alsóbbakhoz leszállva, közéjük vegyülhet s mégis magánál marad; csak ha magát elveszti, ha reflexiv ereje megcsökken, csökken az értéke s azzal minden, a mi őt jellemzi. Az öntudat elhomályosodása az élő embernek halála, a tragikumnak legmélyebb gyökere, az intelligentia önmegsemmisülése, — a legirtózatosabb gondolat." EV 3. 86. o.
