Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 14 (2008) 1-2. sz.
Figyelő - BÉRES TAMÁS: Öntet, salakíz, szabadság. Beszélgetőkönyv Böhm Károly axiológiájáról (Kissné Nóvák Éva: A szellem arisztokratája)
tani összefoglalásában Böhm kiemelt szerepet szán az empíriának, a dogmatizmusmentes tudományosságnak és a pozitivista tájékozódásnak. Bevezeti a tetszés kifejezést s annak négy formáját, majd valóban „nagyon érdekes osztályozással zárja" 9 az emberi szabadsággal összefüggő gondolatait. Érdemes ezt a Kissné Nóvák Éva könyvében is szereplő táblázatos formában végignézni. 10 1. praesocialis vad népek annyit cselekszik, amennyit bír szankció: külső kényszer 2. socialis, ókori népek azt cselekszi, amit mer szankció: félelem 3. a keresztyén társadalom azt teszi, amit szeret szankció: isteni parancs és jutalom 4. a protestáns nép azt teszi, amit szabad szankció: a lelkiismeret A táblázat is árulkodik arról, hogy Böhm filozófiai rendszerébe illesztve sem tudja vagy akarja meghaladni az általa a protestantizmushoz kapcsolt etikai alapokat. Sokat foglalkozik az akarat szabadságának kérdésével, amelyet - Kanthoz hasonlóan - nem tud levezetni, de tapasztal, sőt később kiveszi a tudás köréből, és a hit körébe helyezi át. Kissné Nóvák Éva jellemzésével itt „megbicsaklik konzekvens racionalizmusa, s enged a miszticizmus csábításának"." Az akarat szabadságának kettősségére vonatkozó tétel úgy jelenik meg nála, hogy az ember szabad cselekedeteiben, de nem szabad intellektuális alkatában. Csaknem szó szerint megegyezik ez a klasszikus protestáns etika egyik alapvető megállapításával, amelyet ott a voluntas és arbitrium kettősségeként találunk meg. Más a helyzet a szellem szabadságával, amelynek elősegítését az erkölcsi cselekvés jóságának feltételéül szabja. A szabadság minden kötöttségtől való mentességet jelent, kivéve az öntudatosságot. Ennek természetéhez viszont hozzátartozik, hogy benne az Én önmagának szab követelményeket. Az Ember és Világa befejező kötete az esztétikai értékről szól. A kötet anyagát már nem Böhm állítja össze, ez sokszor hiányosságként jelentkezik, és megnehezíti a gondolatmenet követését. A kötet ennek ellenére számos figyelemre méltó okfejtést tartalmaz. Egészen pontosan határozza meg az esztétikum lényegi mozzanatát, amikor arra a kérdésre, hogy van-e az esztétikának sajátos tárgya, azt válaszolja, hogy nincs, mert nem a tárgy, hanem a tárgy képe felett szabadon lebegő szemlélés hozza létre az esztétikait. Ebben a felülemelkedésben válik az esztétika rokonná a vallással, amely szintén egy kívül eső pontból tekint a világra. Az esztétikai kategóriák közt tárgyalja Böhm a fenséges, a szép, a rút, a tragikus és a komikus mellett a humor kategóriáját is. Ezt végül úgy állítja be, mint amire minden művészetnek végső soron törekednie kell. Ha befejezhette volna idevonatkozó gondolatmenetét, több szálat húzhatnánk meg tőle többek közt Hamvas Béla, G. B. Shaw és G. W. Allport témát érintő megállapításaihoz. Gyermeki szív és kiművelt szellem Mostanában mintha elszoktunk volna attól a lehetőségtől, hogy egy tudományág kiemelkedő képviselőjét egyszerű emberi tulajdonságokkal is jellemezhetjük. Mióta a
