Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 14 (2008) 1-2. sz.

Figyelő - BÉRES TAMÁS: Öntet, salakíz, szabadság. Beszélgetőkönyv Böhm Károly axiológiájáról (Kissné Nóvák Éva: A szellem arisztokratája)

Credo 2008/1-2 tudomány művelése megszűnt az emberi közösség építésének különleges, mégis természetes eszköze lenni, és helyét a tudományipar teljesítménystandardjai vették át, az éltudósok életéről szóló tudás köre a legjobb esetben is az elért eredménnyel közvetlen kapcsolatban levő motiváció lakonikus összefoglalására korlátozódott. A gyermeki szív és kiművelt szellem megjelölés mégis alkalmazható Böhm Károly életpályájának jellemzésére. Nemcsak azért, mert a korabeli gondolkodás, így naplója és életrajzíró kortársai - velünk ellentétben - még elbírták ezek súlyát, hanem azért is, mert hozzásegíthetnek Böhm megértéséhez. Kajlós (Keller) Imre és Málnási Bartók György

12 jóvoltából viszonylag részletes életrajzokkal rendelkezünk, amelyekből sokat megtudunk a filozófus családi viszonyairól. E művekből kiderül, hogy szüleinek kivételes jellemvonásait nemcsak a családon belül, hanem egész Besztercebányán ismerték és széles körben tisztelték. Filozófiatörténeti toposzként kínálkozik itt Szókratész szüleitől örökölt mesterségének párhuzama; de Böhm, pályája tanúsága szerint, kovács édesapjától szorgalmát, egyenességet és kötelességtudatát, míg testi-lelki üdeséget, tartását idősödve is megőrző édesanyjától a belső világ esztétikuma iránti érzékenységet örökölte. E kétféle tulajdonság kiváló alap volt egy olyan filozófia megalkotásának egzisztenciális igényéhez, amely az emberi szellem lényegéből kiindulva részletes és átfogó ismeretelméleti rendszer felépítésére vállalkozott. Másrészt - édesanyjának és édesapjának köszönhetően - Böhmnek közvetlen példája volt arról a tiszteletreméltóságról, amely a következetes és áldozatos életformát kíséri, s amely az emberi élet egy lehetséges értékmérője. A tiszteletreméltóság, nemesség, „dignity" - amint láttuk - később lényeges szerepet kap értéktanában. A kiművelt szellemmel párosult gyermeki szív képe ugyanakkor a teológia és filozófia Böhm életében játszott kapcsolatára is fényt vet. Édesapja kérésére az ifjú elvégzi ugyan a pozsonyi teológiai akadémiát, de azt megelőzően - még gimnazistaként olyan erőteljesen racionalista hitvallást ír önmagának, amely egyetlen teológiai rendszerbe sem illett volna bele. A szabadságvágyó Böhm pozsonyi teológiai tanulmányai közben képtelen volt azonosulni az ortodox protestáns dogmatikával, s racionális szelleme egészen a materializmusig vezeti, majd - Schopenhauer hatására - mély kiábrándultságba esik. Életkedve visszatértét két lényeges következmény jelzi. Egyrészről az, hogy tudatosan elfordul a teológiától, és teljes szívvel egy új és magyar filozófiai rendszer kifejlesztése mellett dönt. Másrészt - miután a családi elkötelezettségből űzött teológiától megszabadul - saját istenképét mind önállóbban képes tudatosítani. Mint ekkoriban megfogalmazza, a vallás lényege az az istenkapcsolat, amely a szellem számára a maga közvetlenségében adott, s amely által „mint a sziklahegyek közé elzárt vízcseppből a hálaima emelkedik áldozatul a mindenütt jelenlévőnek zsámolyára".

13 A következő éveket göttingeni és tübingeni ösztöndíjas tanulmányokkal tölti, ahol Ewald zsoltármagyarázatai, Ritter újkori filozófiatörténete és Lotze lélektani fejtegetései mellett a dogmatikus Albrecht Ritschl előadásait hallgatja. Ritschllel közvetlen kapcsolatba is kerül, és az ő személyes irányításának köszönhetően sikerül megnyugtatóan lezárni akkori tépelődéseit teológia és filozófia kapcsolatára vonatkozóan. Nem sokkal ezután kezdetét veszi Böhm filozófusi életútja: meghívást kap a pozso-