Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 14 (2008) 1-2. sz.

Corpus evangelicorum - SERES ISTVÁN: Zolnától a budai vérpadig

likus egyház 1728-tól kezdődő anyakönyveiben a legjobb akarattal sem tudtunk Matolay Pál, illetve a felesége nyomára bukkanni. 1730. január 2-án azonban a helyi Janovszki Pál újszülött kislányát a Vásárhelyen élő Matula Tamás felesége tartotta keresztvíz alá, és komatársa Csaba illusztris polgára, Túróczy Miklós volt! Messzemenő következtetéseket ugyan nem vonhatunk le, de kitetszik ebből, hogy a jómódú gazdálkodó vásárhelyi nemes kapcsolatot ápolt a csabai szlovákokkal, talán éppen az akkor még ott élő rokona hatására. Szabolcs és Békés vármegye másfél éven át tartó levélváltása alapján tehát Matolay Pál valamikor 1731 őszén vagy telén hagyta el a vármegyét, és tért vissza korábbi lakóhelyére. A békési elöljáróság azonban nem tudta pontosan, hogy Matolay egykori „hazája" hol is található. Matolay ekkor már nem volt hatal, a többször idézett tanúvallatás szerint 48 esztendős lehetett, tehát már a fegyveres szolgálatból is kezdett kiöregedni. Az örmények melletti szolgálata során viszont bepillantást nyert a szarvasmarhatartásba és a távolsági kereskedelembe is. Gazdag mészáros család sarjaként egyértelmű lehetett, hogy a kenyerét évtizedeken át fegyverével kereső nemes most az ősi családi mesterséghez térjen vissza, s így idősebb korára talán még vagyont is gyűjthet. Mivel ezt követően már Hódmezővásárhelyen bukkan fel, nem zárható ki, hogy ott élő, és elsősorban szarvasmarha tenyésztéssel foglalkozó rokonával együtt vágott bele a marhakupecségbe, ill. kezdte el folytatni a családi (mészáros) mesterséget. Még azt is megkockáztatjuk, hogy talán éppen azért tért vissza Zólyom vármegyébe, hogy ottani rokonságától kérjen az induláshoz segítséget. Hiszen a nagybátyja, György gazdag mészárosként élt Nagyszalatnán. Az is ésszerű föltevés, hogy Matolay az északi országrészben adhatta el - vagy tervezte eladni - jószágait. Mindezek alapján úgy véljük, hogy Matolay Pál és családja 1731-1732 körül költözhetett át Vásárhelyre. Péró kapitány íródeákja Az átmenetileg ismét Hódmezővásárhelyen megtelepedő, valamint a mészárosmesterségbe (újra) belekóstoló és elsősorban marhakereskedelemmel foglalkozó Matolay Pálnak széles körű ismeretséget kellett kiépítenie. Fontos szempont lehetett számára, hogy az uralkodó által privilegizált délszláv határőrkerület - itt elsősorban a Maros menti határőrvidékre gondolunk - tisztjei az állami fizetésükből és a földjeikből származó jövedelmüket kiegészítendő beszálltak a távolsági marhakereskedelembe is, és a közeli pusztákon nagyarányú szarvasmarha- és lótartást űztek. így például Dominthazanin Strba (Dombegyházi Csorba) nagylaki kapitány Székkutason bérelt nagyobb területet, és tudomásunk van arról is, hogy Szentesen is tartott marhákat, ahol egy időben a később Szentandrásra átköltözött Szilasi István, Péró kapitány jó barátja felügyelt a gulyásokra. Maga Péró kapitány a Békés vármegyei Fecskést és a Szentandráshoz tartozó Komlóst árendálta az uradalom bérlőjétől, Tolnay Istvántól. A Pécska melletti pusztán szép ménese volt, de ugyanott marhákat is tartott, egy alkalommal, például a hozzá érkező szentandrásiak éppen billogozás közben találták.

29 Véleményünk szerint, bár már korábban is ismerhették egymást, Matolay és Péró