Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 14 (2008) 1-2. sz.
Corpus evangelicorum - SERES ISTVÁN: Zolnától a budai vérpadig
kapcsolatát elsősorban a marhakereskedelemben való közös érdekeltség mélyíthette el, s azt is megkockáztathatjuk, hogy a felkelést megelőző években üzleti kapcsolatban is állhattak. Mindenesetre Matolay marhakereskedői pályafutása nem sokáig tarthatott, mivel az alig néhány, mindössze két-három évig tartó vállalkozásnak hamar vége szakadt, és 1734-re a vásárhelyi nemes teljesen elszegényedett. Ekkor, mint már életében többször, ismét a kenyérkeresés régi, jól bevált módját választotta: a katonáskodást. Az 1733-ban kitört lengyel örökösödési háború idején ugyanis a rác határőrséget is mozgósították és a rajnai hadszíntérre rendelték. Köztük volt a Péró kapitány parancsnoksága alá tartozó pécskai sánc helyőrsége is, így 1734 júniusára meg is történtek az előkészületek az indulásra. Péró ekkor Matolayt fogadta fel szállásmesterének. Szentesnél ugyan visszaparancsolták az amúgy is zúgolódó Maros menti határőröket, de a kapitány ezek után sem bocsátotta el Matolayt a szolgálatából. Mivel ő maga sem írni, sem olvasni nem tudott, sőt a közvetlen környezetében sem akadt megfelelő írástudó, belső emberének, íródeákjának vagy titkárának alkalmazta Matolayt, és megfogadta, hogy amíg neki lesz, addig annak is ad kenyeret. Matolay 1734. június 24-től 1735. január 25-ig folyamatosan Pécskán tartózkodott, amikor is („Szent Pál napján") visszatért Hódmezővásárhelyre. 30 Semmi jel nem mutat arra, hogy Matolay már ekkor tudott volna Péró kapitány terveiről. Az ősz parancsnok ugyanis már a karácsonyi ünnepeket megelőző időszak óta kapcsolatban állt a készülő felkelés értelmi szerzőivel. A 18. század legnagyobb hazai parasztfelkeléseként is számon tartott 1735. évi „kuruc mozgalom" szervezése valójában még 1734 őszén megkezdődött a Békés vármegyei Szentandráson, és a szomszédos, Heves vármegyei Mezőtúron. A szervezkedők főbb vezetői a mezőtúri Pásztor (vagy: Csordás) András, valamint a szentandrási Sebestyén János és Szilasi István voltak, de csakhamar Vértesi Mihály szentandrási főbíró is csatlakozott hozzájuk. Szilasi, valamint a szervezkedőkhöz csatlakozott Bartha István és Kovács János szentandrási lakosok egyaránt jól ismerték Pérót, az előbbi a szerb tiszt közeli barátja volt, a két utóbbi pedig a Péró által Tolnay Istvántól bérbe vett komlósi és fecskési puszták bérleti díja miatt fordult meg sűrűn a kapitány pécskai házánál. Látogatásaik során gyakran szóba került az ország helyzete, és hamar fény derült arra, hogy a privilégiumai elvesztésétől tartó és egyre nehezebb anyagi körülmények közé került rác katonatiszti réteg ugyancsak elégedetlen a jelenlegi helyzettel. Szilasiék egyre többször keresték fel Pérót, és a hatodik-hetedik találkozás után az ősz kapitány ígéretet tett rá, hogy egy majdani felkelés esetén katonáival ő is fegyvert fog, mi több, kapitánytársait is megnyeri a közös ügynek. Miközben Péró a többi szerb tisztet igyekezett meggyőzni, Szilasiék széleskörű izgatásba kezdtek, és alig néhány hónap alatt számos parasztembert sikerült megnyerniük Békés, valamint a vele szomszédos Heves és Bihar vármegyék és a Nagykunság területén. Mindeközben egyetlen forrásunk sem emlékezik meg arról, hogy mi történt Matolayval a január 25-ét követő két, két és fél hónap során. Minden bizonnyal egykori lakóhelyén, Hódmezővásárhelyen tartózkodhatott. Április 3-tól azonban ismét Péró szolgálatában állt, amikor is az aradi vásár alkal1 q
