Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 14 (2008) 1-2. sz.

Corpus evangelicorum - SERES ISTVÁN: Zolnától a budai vérpadig

tolay Pál nevét egyszer sem említik meg, s mint később látni fogjuk, ebből az időszakból mindössze egyetlen Matulai vagy Matula nevű családot - Tamásét - lehet kimutatni a városban. Akárcsak Hajdúböszörmény és Csaba esetében, Hódmezővásárhely kapcsán is arra kell gondolnunk, hogy Matolay Pál egyáltalán nem véletlenül választotta meg új lakóhelyét. Míg Böszörményhez a fel telezett rokonság, Csabához pedig az evangélikus szlovák lakosság köthette, a Vásárhelyen történt letelepedését egyértelműen az ott élő Matolay családhoz kell kötnünk. Hódmezővásárhely evangélikusairól az első források 1730-ból maradtak fenn. Az év elején a vásárhelyi elöljáróság levélben fordult Károlyi Sándor földesúrhoz, és beszámolt arról, hogy a városban „régtől fogva nyomorgó" evangélikus vallású „atyafiak" panaszszal fordultak az elöljárósághoz a helyi római katolikus plébános erőszakoskodásai miatt. Az evangélikusok ugyanis lelkész és templom hiányában a helyi reformátusokhoz csatlakoztak, viszont újabban a plébános azt követeli tőlük, hogy ezentúl az ő szolgálatával éljenek, és a stólát neki fizessék. Az elkeseredett gazdák ebbe nem voltak hajlandók belemenni, és kijelentették: ha nem javul a helyzet, inkább elhagyják a várost, és olyan lakóhelyet keresnek maguknak, ahol szabadon gyakorolhatják vallásukat. Fontos támpont, hogy 1730. március 30-án Károlyi titkára, Badda Gábor összeírta a vásárhelyi evangélikusokat, illetve azok vagyonát. Ekkor összesen tizenegy evangélikus gazda élt a városban, köztük több iparos: három szűcs, valamint egy-egy bodnár, csizmadia és takács. Matolay Tamás a tehetősebbek közé tartozott, az összeírás idején tizenhárom szarvasmarhája, két lova, két szőlője, valamint tizenöt akó bora volt. Eredeti mestersége szűcs volt, de ekkor már több társával együtt ő is gazdálkodásból s leginkább is marhatartásból élt. Családi állapotáról azonban nem sokat tudunk meg, mivel vele egy háztartásban élő fivérei és fiai nem voltak. Viszont házas ember volt, miként az alábbiakból kiderül. A rendelkezésünkre álló forrásokban - országos, vármegyei és városi (háziadó- és dézsma) összeírások, valamint a hódmezővásárhelyi református egyházi adófizetők listái - 1729-1737 között fordul elő Matolay Tamás neve. Mivel a református adófizetők 1726 előtti listájában még nem említik, csakis az elkövetkező két év során költözhetett a városba. Az 1729. január 29-én lezárt vármegyei háziadó-összeírásban a vásárhelyi nemesek között szerepel, akkor négy szarvasmarhája, két igáslova, valamint tizenöt vedret termő szőlője volt. Ezután folyamatosan találkozunk a nevével. Az oldalkosári református adózók között 1729-ben, 1730-ban és 1731-ben fordul elő. Mint láttuk, a gazdálkodó nemesnek alig egy év alatt sikerült megtöbbszöröznie a vagyonát. A vásárhelyi dézsmaösszeírások szerint 1731-ben tizenhárom akó és két köböl bora termett, 1733-ban viszont egyedül csak a neve szerepel. Utolsó adatunk Csongrád vármegye 1737. évi háziadó-összeírása, amely a hét évvel korábbi állapothoz hasonló gazdaságról árulkodik. Eszerint Matolay tulajdonában négy igásökör, három kétéves borjú, négy tehén, három ló, két sertés, valamint három vedret termő szőlő volt. Mivel ezt követően sem a református adójegyzékekben, sem pedig a városi dézsmajegyzékekben nem szerepel, elképzelhető, hogy elköltözött, de nagyobb a valószínűsége, hogy áldozatául esett az 1738-től 1743-ig dühöngő pestisjárványnak. Matolay Tamásról még egy érdekességet sikerült feltárnunk. A békéscsabai evangé-